Naná, hogy ezt teszem első helyre, szerkesztő kollégáim hosszasan tudnának regélni (panszakodni) arról, mekkora kupleráj vanaz asztalomon, sőt, még a földön is az asztalom körül; nemegyszer átfolyok a szomszédhoz is (bocs, csajok). Nem én mondom, hanem a minnesotai egyetem pszichológusai: a rendetlenség a kreatív, nagy gondolatokat megszülő agyak sajátossága. Nem véletlen hát a mondás, hogy "a zseni átlát a káoszon."
Szintén amerikai kutatás mutatott rá a jelenségre: azok az alanyok, akik kivételesen kreatív gondolkodásmódról tettek bizonyságot, kevésbé voltak képesek arra, hogy kiszűrjék a körülöttük levő irreleváns, mindennapi zajokat. Szóval ha a szomszéd porszívójának zúgása vagy a rágózó kolléga miatt kevésbé megy a koncentrálás, ez azért van, mert az agyad az átlagnál nyitottabb a külvilág felé. És ez jó!
A rajzos firkálgatás bizonyítottan egy gondolkodást és problémamegoldást segítő, kreatív eszköz. Az Applied Cognitive Psychology szaklapban megjelent kutatás szerint a résztvevők 30%-kal sikeresebben memorizálták az elhangzott információkat, ha meghallgatásuk, befogadásuk alatt rajzolgathattak.
Gyakran kapod azon magad, hogy már megint kibámulsz az ablakon és valahol nagyon messze jársz? Nem baj! Bár a tudatos jelenlét, a mindfulness fontos a hétköznapok kihívásaiban, komoly feladat végrehajtása előtt jól jön az álmodozás, a céltalan bambulás. A kaliforniai egyetem kutatói igazolták a teóriát, miszerint az álmodozás egyfajta "inkubációs periódus" az agyunk számára: utána sokkal könyebben dolgozza fel és oldja meg a nehezebb problémákat a szürkeállományunk, mint előtte vagy nélküle. A kutatás vezetője, dr. Wai szerint ilyenkor adsz időt, esélyt a tudatalattidnak, hogy a problémával foglalkozzon.