Galéria
Forrás: Kár tagadni, a 44 éves brit színész egyre jobban néz ki...
Forrás: A 2004-es Dirty Dancing 2 után már mindenki tudta, hogy ki is ez a jóképű mexikói srác, aki bizony még táncolni is tud. Az elmúlt több mint egy évtizedben, pedig nem csak a karrierje ível szépen felfelé.
Forrás: A 39 éves ausztrál színész karrierje kezdetén még sorozatokban bizonyította tehetségét és már akkor is elég jóképű volt, na de most...úgy tűnik lehet még fokozni!
Forrás: Napjaink egyik nagy sármőrje, a 2007-es Szerelmünk lapjai óta dobogtatja meg nők millióinak a szívét. Ám lehet, hogy csak az aktuális trendek beszélnek belőlünk, de meg kell hagyni az elmúlt években előnyére változott.
Forrás: Első nagyobb filmes szerepét 2006-ban kapta Sofia Coppola Marie Antoinette-ben és bár azóta is nagyon sok filmben szerepelt, az igazi áttörést a Szürke ötven árnyalata jelentette számára.
Forrás: A 45 éves kanadai származású színész magánélete szerintünk jóval többet változott, mint külleme, hiszen körülbelül egy évtizeddel ezelőtt, még Scarlett Johansson férje volt, majd válásuk után 2012-ben feleségül vette Blake Livelyt és 3 gyönyörű kislányuk született.
Forrás: A 2005-ös Túl a barátságon után, már tényleg mindenki tudta, hogy ki ez a helyes, világítóan kék szemű srác. Jake ma már 41 éves, de ez semmin se változtat.
Forrás: A Gyűrűk Ura sikere után, Orlando karrierje is beindult, feleségül vette Miranda Kerr-t majd válásuk után, Katy Perry oldalán találta meg a boldogságot és 2020 augusztusában született meg közös kislányuk, Daisy.
Forrás: Hihetetlen de a Jonas Brothers egykori tagja bizony már 33 éves, 2019 óta Sophie Turner férje és már két kislány büszke apukája.
Forrás: A 43 éves színész mindig is őszintén vallott súlyproblémáiról és arról az útról, amit végigjárt azért, hogy most ott tartson ahol. Wow!

10 szexi pasi, akivel csak még jobbat tett az idő múlása!

Az évek telnek, a dolgok változnak!