Galéria
Forrás: Valami plusz darabot keresel megszokott farmerjaid mellé? Akkor könnyen lehet, hogy ezen nadrág képében rá is találtál a tökéletes megoldásra. Nincs mit tenni! A tervezők, és lassan már mi is elkezdtük értékelni a a kordbársony vonzerejét - különösképpen tavasszal és ősszel.
Forrás: Tény és való, hogy önmagukban, felsőként is nagyon jól működnek a mellények, de egy elegáns, színeiben pontosan passzoló nadrág mellett még bombasztikusabbak lehetnek 2024 tavaszán.
Forrás: Egy jó ideig amolyan kispados induló volt minden szezonban, azonban egy ideje már annyira fix helye van a kínálatban, hogy szinte már el is feledkeztünk azokról az évekről, amikor cikinek számított. A divatszakemberek szerint olyan erős a mostani visszatérése, hogy ez bizony hosszú évekig kitart majd. Szóval lehet tervezgeti, hogy milyen fazonba ruházol be 2024-ben!
Forrás: Egy divatfelmérés szerint a 2024-es tavaszi szezon kínálatában 18%-kal több szoknya került, mint a tavalyiba, ez pedig erős érv amellett, hogy tényleg megfontolandó felvenni egy szoknyát is a gyűjteményünkbe. És ha már itt tartunk, ezek a rakottak elég klasszikusnak számítanak, szóval szinte biztos, hogy megállják a helyüket évek múltán is.
Forrás: Meglehet, hogy nem éppen az egyik legvibrálóbb árnyalat, de hidd el, hogy annyi kifinomultság van ebben a színben, hogy képes bármilyen összeállítást egy új szinte emelni.
Forrás: Mindenféle szabásban és színben működni fog majd. Már csak abban reménykedünk, hogy a tavaszi változékony napok ne maradjanak nagyon ki idén, és akkor lehet sokféle ötlettel vegyíteni ezt az örök klasszikust.
Forrás: Az összes mintatrend közül a csíkokon és a virágokon túl az egyik legfixebb pont minden szezonban a leopárdminta. És bár sosincs az élvonalban, valahogy mégis sikerül belekeverednie pár olyan irányzatba, ami miatt garantáltan emlékezni is fogunk rá.

7 tavaszi darab, ami bár nem új, de a 2024-es trendek között is megállja a helyét

Ezeket a tavaszi ruhadarabokat egyszerűen nem lehet megunni!