Galéria
Forrás: A Jim Carrey főszereplésével készült 1994-ben bemutatott vígjáték 100 millió dollárt hozott a stúdió konyhájára, így akkoriban nem is volt kérdés az, hogy elkészüljön-e az 1995-ben mozikba kerülő folytatás, a Ace Ventura 2.: Hív a természet.

Az elmúlt években viszont bizonyos jeleneteket és történetszálakat transzfóbnak és homofóbnak neveztek. Például azt, amikor Ace Ventura rájön, hogy az egyik karakter transznemű, elhányja magát, elégeti a ruháit, majd látványosan fogat mos és lezuhanyozik azért, mert előtte megcsókolta az illetőt. De sokak szerint ma már az a jelenet sem készülne el, melyben próbálja bebizonyítani, hogy az illető "nem nő". Az, hogy megpróbálja lerántani a parókáját és erőszakkal letépi a ruháját, mostanság már nem menne át egyetlen szűrön sem.

Jim Carrey később úgy nyilatkozott, hogy ma már minden bizonnyal másképp forogna le ez a jelenet, de az akkoriban egy őszinte homofób reakciónak számított.
Forrás: A Victor Fleming által rendezett és 9 Oscar-díjat nyert alkotás óriási siker volt, amikor 1939-ben bemutatták. Sőt, ami azt illeti, az inflációt figyelembe véve, még mindig ez minden idők legtöbb bevételt hozó filmje, mai árfolyamon nézve ugyanis körülbelül 4 milliárd dollár bevételt hozott a készítőknek.

Az Elfújta a szél a mai napig a legnagyobb hollywoodi klasszikusok táborát erősíti, megjelenése óta azonban elkerülhetetlenül újra értékelődött vele kapcsolatban jó pár dolog. Manapság úgy tartják, hogy a rabszolgaságot és háborút megelőző békeidőt dicsőíti, miközben rengeteg afro-amerikaiakat célzó kapcsolatos sztereotípiát rejt.

2020-ban a George Floyd halála miatt kirobbant, rasszizmus elleni tüntetésekre válaszolva az HBO Max például átmenetileg eltávolította a filmet, mondván: „Ezek a rasszista ábrázolások helytelenek voltak akkor és ma is, ezért úgy gondoltuk felelőtlenség lenne ezt a filmet magyarázat és kritika nélkül a műsorkínálatunkban tartani”. Később az alkotás visszakerült az HBO platformjára két olyan videó kíséretében, amelyekben a film történelmi és kulturális kontextusa mellett a mű kissé megosztó örökségéről is szó esik.
Forrás: A 2009-es bestseller-regényen alapuló, 2011-ben mozikba kerülő dráma az 1960-as évek elején játszódik, és egy fehér nő (Emma Stone) történetét követi nyomon, aki feltörekvő újságíróként úgy dönt, hogy elmeséli az elmesélhetetlent, és könyvet ír a gazdag déli családoknál dolgozó cselédekről. Hosszas rábeszélés után két komoly segítője is akad, akik bár félve, de belemennek abba, hogy elmeséljék a történetüket, és talán maguk sem gondolják azt, hogy mindezzel lavinát indítanak el.

Bár az alkotás célja kicsit sem ez volt, többek szerint a film túlságosan a fehér karakterekre összpontosít, és ezzel az egyik főbb szerepet játszó Viola Davis is egyetértett, sőt mi több, már bánja, hogy egykoron igent mondott a szerepre. Úgy gondolja, hogy nem mondtak el őszintén mindent, lehetett volna sokkal realisztikusabban is ábrázolni azt az időszakot, és a film egyes részletei még mindig inkább a hallgatás mögé menekültek és ahogy ő fogalmaz: „A segítség sok más filmmel egyetemben ugyanis a rendszerszintű rasszizmus szűrőjével készült”.
Forrás: A filmsorozat 1984-es második részét sok kritika érte az indiaiak ábrázolásával kapcsolatban.

A filmet a bemutató idején betiltották Indiában, olyan jelenetek miatt, mint amikor Mola Ram (Amrish Puri) pókokat, kígyókat és majomagyból készült levest szolgál fel Jonesnak és társainak. Továbbá vannak a műben a hinduizmusra nézve pontatlan és sértő ábrázolások is, például Mola Ram Kali istennő imádata, az emberáldozatok és egyéb rituálék. Továbbá az egészet a "fehér megváltó" történetként is jellemezték, mivel a régész és kalandort az elfogott indiaiak megmentőjeként mutatják be.

Sőt, mi több, egyesek szerint Picúr személye is rasszista szellemben született, amire a nemrég Oscar-díjjal jutalmazott Ke Huy Quan ma már csak legyint. Számára egy szép emlék a forgatás, ami már olyan régen volt, hogy szerinte felesleges is lenne komolyabb elemezgetésekbe bocsátkozni, ő ugyanis szimplán csak örül annak, hogy ázsiai színészként egy ilyen nagyságrendű projektben szerepelhetett.
Forrás: A 2008-ban bemutatott, nyolc Oscar-díjat nyert (beleértve a legjobb filmet is) mozi már a bemutatásakor is ellentmondásokat szült Indiában és számos más országban is. A forgatókönyvet egy fehér brit írta, a filmet pedig egy fehér brit rendezte, így nem sok fogalmuk volt arról, hogy milyen körülmények uralkodnak a Föld második legnépesebb országában. A rosszalló vélemények szerint a film erősen sztereotip, és túlzóan hangsúlyozza a nyomort, a korrupciót és a szegénységet.

Shyamal Sengupta, mumbai filmprofesszor a következőt mondta a téma kapcsán: „Ez egy fehér ember által elképzelt India. Nem egészen kígyóbűvölő, de közel van ahhoz. Ez egy gettóturizmus”.
Forrás: Az 1999-es sci-fiben a nézőknek Jar Jar Binks szúrta nagyon a szemét. Sokan egyenesen a Galaxis legidegesítőbb figurájának tartották és tartják a mai napig. A figurát játszó Ahmed Best elmesélte, hogy egykoron minden létező rasszista sztereotípiát rázúdítottak. Főleg a jamaikai dialektusa miatt bántották, ami számára azért is fájó, mert nyugat-indiai.

Egy másik karakter sem kerülhette el a rajongók haragját, Watts-ot ugyanis azzal vádolják, hogy a zsidóságot figurázza ki. A készítők pedig bár mindent megtettek azért, hogy megnyugtassák a film szerelmeseinek kissé felpaprikázott táborát, ám úgy tűnik, hogy a számos magyarázat ellenére is vannak olyanok, akik többet látnak a történetben, mint ami valójában.

6 egykori kasszasiker, ami mai szemmel nézve már sértő

Minden idők legnagyobb sikerfilmjeiben is találni néhány kivetnivalót. Főleg ennyi év távlatából!