Az életközepi krízis nemcsak egy, a pszichológusok által hangoztatott divatos kifejezés, hanem egy valódi jelenség, amiből egy nagy adagot kapunk a nyakunkba mi is a filmet nézve. Szakértők szerint 35-50 éves kor környékén jelentkezik, amikor az ember úgy érzi, fordulóponthoz ért, és azon kezd el agyalni, hogy értelmesen éli-e az életét. Épp ezért nem lehet egy kicsit sem hibáztatni a film egyik főszereplőjét, aki pont ugyanezen a válságon esik át és közben olyan dolgokat tesz, amik épp ésszel felfoghatatlanok.
Mindenkinek szüksége van emberi kapcsolatokra, ráadásul kutatások szerint azok az emberek élnek tovább, akik rendszeresen részesülnek ölelésben – vagyis az érintés és a fizikai kontaktus is legalább annyira fontos, mint az érzelmi síkon megélt kapcsolódás. Nem véletlen, hogy Pádraic a végsőkig harcol azért, hogy visszaszerezze barátját, ahogy az sem, hogy nézőként is szívbemarkoló nézni, ahogy a testvérének, Siobhánnak felteszik a kérdést, hogy miért nem ment férjhez. Közben tisztában vagyunk az okával, ahogy az is látszik a nő reakcióján, hogy nem rajta múlt mindez. És persze ott van Dominic figurája is, aki inkább véget vet a saját életének, miután kikosarazzák, minthogy társ nélkül éljen tovább.
A történelem ismétli önmagát, az ember sosem tanul a hibájából – elcsépelt gondolatok, de a film szerint egytől egyig igazak. A történet 1923-ban játszódik, amikor polgárháború zajlik Írországban, az ír függetlenségi háborút követően, amely Írország szabad államként való létrejöttéhez vezetett, amely ennek ellenére a Brit Nemzetközösség része maradt. A filmben nemcsak a lövéseket hallani a távolból, de többször említést is tesznek róla, egy ponton a rendőrfőkapitány pedig ki is jelenti, hogy fogalma sincs már arról, hogy valójában ki ki ellen harcol. Ráadásul megjelenik a kedvesség, mint téma is, amivel kapcsolatban felteszik a kérdést: vajon mennyire fontos kedvesnek lenni, hiszen arra senki sem fog emlékezni az illető halála után.