Galéria
Forrás: Connie Britton házasság helyett úgy döntött, hogy gyermeket vállal. Azt mondta: „Egyedülálló anyának lenni nagy kihívás, de ez egymillió év múlva sem tudott volna változtatni a véleményemen. Az emberek elmondhatják neked, milyen nehéz a házasság, vagy milyen nehéz gyermeket szülni, de én ezt akartam és meg is tettem."
A színésznő elmondta, hogy neki minden ösztönből jött és véleménye szerint jobban nem is csinálhatta volna.
Forrás: Katie Holmesnak egy lánya van, és a köztük lévő szeretet igazán különleges. Holmes férjétől való válása után mindent egyedül oldott meg, amiről a következőt nyilatkozta egyszer: „Annyira szeretem őt. A legnagyobb célom mindig is az volt, hogy egyéniséget neveljek belőle. Hogy megbizonyosodjon arról, hogy 100%-ban önmaga, erős, magabiztos és bármire képes."

Ez nagyon is sikerült neki, hiszen Surin sose lehetett látni, hogy bármiben is hiányt szenvedni.
Forrás: Sheryl Crow-nak 2 fia van, és bevallotta, hogy eleinte nem akart egyedülálló anya lenni, végül mégis az ösztönei győztek. Az énekesnő elmondta, hogy sokat viaskodott magával, várjon-e még az igazira, de aztán megtanulta elengedni ezeket a képeket, hogy egy valóban csodás dolognak nyisson ajtót.
Forrás: Mary-Louise Parkernek 2 gyereke van, és elárulta, hogy egyedülálló anyának lenni nehéz, de kifizetődő. "Néha csak rájuk nézek, és arra gondolok, ők a két legmenőbb ember, akivel valaha találkoztam." A zseniális színésznő szerint az egyedülálló anyaság egyik legjobb előnye, hogy a legszebb bókokat a fiától kaphatja.
Forrás: A színésznőnek két örökbefogadott gyermeke van, akiket teljesen egyedül vett magához. Több félresikerült kapcsolat után rájött, hogy egy gyerek nem attól lesz boldog, hogy egy apa és egy anya is van mellette, hanem a szeretet és a sok figyelem miatt.
Forrás: Malin Akermannek egy fia van, és a férjétől való válása óta egyedülálló anyaként neveli csemetéjét. Egy vele készült interjúban azt mondta, hogy egyedülálló anyának lenni csodálatos, mert magára és a fiára tud összpontosítani, és ez az, ami igazán feltölt egy nőt a szülővé válás után.

Sztáranyukák, akik bebizonyították, hogy szingli anyaként is lehet teljes családot adni egy gyereknek

Blake Livelyval nehéz betelni, hiszen a gyönyörű színésznő nemcsak alakításaival és ritka boldog házasságával nyerte meg a szívünket, hanem stílusával is, amit kismamaként is tökélyre fejlesztett.