Forrás: Lord Byron angol költő annyira félt az elhízástól, hogy sokáig csak kekszen, rizsen szódavízen és eceten, illetve ecetbe áztatott krumplin élt, amik mellett plusz trükköket sem félt bevetni. Például volt, hogy több rétegnyi meleg ruhát is magára pakolt, hogy még jobban izzadjon és ezzel is tisztítsa szervezetét. Illetve sokszor szivarral csillapította hihetetlen éhségét. Nem mellesleg pedig olyan erős hatást gyakorolt kortársaira, hogy többen is követték az ecetes vízre és rizsre szorítkozó fogyókúrás tippjét, reménykedve abban, hogy ők is mihamarabb elérik a divatosan vékony és sápadt hatást.

Forrás:

A bármit megehetsz, mégis könnyen lefogyhatsz gondolata mindig is csábító volt a nők számára, épp ezért már a 19. században is igencsak jövedelmező volt a különféle diétás pirulák és tonikok értékesítése. Ám akkoriban ezen tabletták olyan veszélyes összetevőket tartalmaztak, mint az arzén és a sztrichnin, amik bár csak kis mennyiségben lapultak meg a csodaszerekben, ettől függetlenül károsak voltak az egészségre. A helyzetet csak tovább rontotta az, hogy a hölgyek sokszor az ajánlott adag többszörösét vették be azért, hogy gyorsítsák az anyagcserét és minél hamarabb elérjék a vágyott alakot.

Forrás: Az 1830-as évek környékén Sylvester Graham evangélikus lelkésznek egész egyszerűen elege lett az amerikaiak csillapíthatatlan szexuális étvágyából és mindezért a zsíros ételeket okolta. Úgy gondolta, hogy a teljes kiőrlésű lisztből készült ételek, a gyümölcsök és a zöldségek fogyasztása, illetve a különféle fűszerek és húsok elkerülése segíthet abban, hogy kicsit kordában tarthassák pajzán vágyaikat. Emberek ezrei követték a tanácsait, így 1829-ben megalkotta a róla elnevezett lisztjét, amit a mai napig Graham-lisztként ismerünk.

Forrás: Bizony, jól olvastad! Ez talán a diéta történetének egyik legrémisztőbb állomása. A viktoriánus korban ugyanis nemcsak a fűzők terjedtek el a nők körében, hanem a galandférges diéta is. Akkoriban a hölgyeknek olyan tablettákat árusítottak, amikről úgy tartották, hogy férgességet okoz. Szerencsére a legtöbb ilyen csodaszer csak placebo volt, ettől függetlenül kimondottan ijesztő belegondolni abba, hogy egyesek képesek lettek volna a fűző mellett még ilyen veszélyes módon is sanyargatni és tönkretenni a szervezetüket.

Forrás: Az 1920-as és '30-as években hihetetlen népszerűségnek örvendett a La Mar szappan a nők körében. A gyártó úgy hirdette magát, hogy ez a csodaszer lemossa a plusz kilókat fürdés közben. Mégis mi volt ebből az igazság? Semmi, ha lett volna valaha ilyen termék, ami valóban hatásos is lett volna, arról minden bizonnyal több helyről is értesültünk volna.

Forrás: Horace Fletchernek, becenevén a Nagy rágcsálónak 1895-ben egy olyan gondolata támadt, hogy a vágyott súly eléréséhez a több rágás lehet a kulcs. Meggyőződése az volt, hogy a táplálkozás legfontosabb része a táplálék megfelelő előkészítése a szájban. Mindez azt jelentette, hogy percenként akár 100-szor kellett megrágni az ételt, egészen addig, amíg szinte már "folyékonnyá" nem vált. A jelenséget el is nevezték  „Fletcherizmus”-nak, ami annyira népszerűvé vált, hogy az emberek vacsorapartikat szerveztek, hogy meggyőződjenek arról, hogy mindenki más is elég jól rág.

Forrás: A huszadik század közepén terjedt el a Csipkerózsika-diéta, melynek kulcsa egészen egyszerűen az alvás volt. Hiszen ha az ember még az ébrenléttel sem erőlteti meg magát és csak alszik amennyit tud, akkor nem fog megéhezni sem. A felvetés logikus, de azért mégis elég furán hangzik a dolog, nem?

Forrás:

Az 1970-es években egy Roger Linn nevű orvos elkezdte forgalmazni a Prolinn nevű kiegészítőt. Az ital a vágóhídon fellelhető állati maradékból (sajnos volt, hogy még szarv és patkány is került bele) készült. Emellett pedig az összetevők több embernél is nem várt mellékhatásokat okoztak, állítólag Prolinn-diétát követően 58 ember kapott szívrohamot. Ami akárhogy is nézzük, nem egy túl biztató érv egy ilyen termék mellett.

Forrás: Az alkoholt nem mindig tartották a diétázók ellenségének. A The Telegraph 1955-ös cikkében egy bizonyos Barbara Taylor nevű hölgy szerint a karcsúság titka mindössze annyi, hogy minden étkezés után kell inni egy kis sherryt. Az hogy ez a hóbort mennyi ideig élt a köztudatban, arról sajnos nincs információnk.

Forrás: És ha már szóba jött az alkohol, nem csak az 20. században gondolták úgy, hogy ez a mámorító nedű segíthet abban, hogy egy fokkal komfortosabban érezzük magunkat a bőrünkben. Luigi Cornaro 1558-ból ránk maradt diétája szerint, mindössze napi 400 grammra korlátozta a táplálékbevitelt, amit később egyetlen egy tojásra szűkített le. Valami érdekes oknál fogva azonban borból 500 gramm volt a megengedett napi mennyiség. Hogy mennyire volt mindez hatásos? A feljegyzések szerint Cornaro 98 éves koráig élt, ami még mai szemmel nézve is egy nagyon szép kor.