A 13. századi Kínában a bírók füstkvarcból készült szemüveget viseltek, ez ugyanis megakadályozta, hogy a védelem lássa esetleges reakcióikat a tárgyalás vagy a kihallgatás során. Később aztán a 19. század végén az inuitok találták fel a napszemüveg korai változatát. Mivel állandóan hó vette őket körül, a nap tükröződése bántotta a szemüket, ezért bálnacsontból készítettek napszemüveget, hogy megvédjék a látásukat az káros sugaraktól.
Az általunk is ismert darabok elődjei az 1600-as években terjedtek el, ám ekkor még messze nem a kényelméről voltak híresek. Ezt a "bugyit" vagy rövid pamutnadrágot a nők azért hordták, hogy ne villanjon ki semmi, ha esetleg leesnek a lóról. Továbbá a kéretlen férfi kezek ellen is megtette a hatását, hiszen ha valaki a szoknyájuk alá csúsztatta a kezét, az ennek az anyagdarabnak hála egyáltalán nem érinthette meg a hölgyek bőrét. Az idő előrehaladtával a női alsóneműk egyre nagyobb változáson mentek át, végül a 19. század végén kezdtek el mai formát ölteni, ahogy ezt ezen az 1874-es illusztráción is láthatod, ami a bostoni Freeman Place kápolnában tartott női ruhareform találkozón készült.
A turisták nagy kedvencét valószínűleg a Hawaii-on élő helyi japán nők találták ki az 1920-as években, akik a kimonóból készítették családjuk férfitagjainak az ingeket. Nem sokkal ezután az amerikaiak is rákaptak ezekre a különleges darabokra. Az 1930-as években még csak a gazdagok engedhették meg maguknak a Hawaii utazásokat, így az aloha ing a gazdagság szimbólumává vált. A második világháború után az amerikaiak már egészen más szemmel néztek Japánra, így a hagyományos japán mintákat, mint például a cseresznyevirág, az olyan trópusi nyomatok váltották, mint a hibiszkuszvirág és a pálmafa. A '60-as évekre Elvistől kezdve Richard Nixonon át mindenki aloha inget hordott és így az amerikai ruhatár egyik legnépszerűbb darabja lett.
A 19. században egyre több vasutat építettek, és a közlekedés más formái is nagy fejlődésen estek át, ezzel is növelve a vízpartok elérhetőségét az emberek számára. Az első női fürdőruhák még tetőtől talpig borították be a nők testét és egyes nők még "fürdőgépet" is használtak, melyek egy apró, kerekes házhoz hasonlítottak, amit az óceánba toltak, hogy aztán emellett élvezhessék a vízpart minden örömét, miközben részben rejtve maradtak a kíváncsi férfitekintetek elől (ezt viccesen illusztrálja is a képen látható társaság). A 20. század elején, amikor az úszás olimpiai sportággá vált, a fürdőruhák sokkal testhezállóbbakká váltak, és bár már a nők is versenyezhettek, ettől függetlenül a fürdőruhák még mindig szigorúbb keretek közt mozogtak. Így fontos volt a megfelelő hosszúság, amit a strandon járkáló őrök ellenőriztek is.
A legrégebbi ismert nadrágokat két nyugat-kínai nomád sírjából ásták ki. Ezek a körülbelül 3300-3000 évvel ezelőtti nadrágok gyapjúból készültek és a modern lovaglónadrágra hasonlítottak leginkább. Míg a perzsa, a szkíta, a szarmata, valamint a kelet- és közép-ázsiai kultúrában fontos szerepet töltöttek be a nadrágok, addig az ókori görögök és rómaiak inkább a barbársághoz társították ezt a darabot. Idővel a rómaiak rájöttek arra, hogy mennyire hasznos is lehet egy ilyen ruha, és bár a birodalom megpróbálta megtiltani nekik a nadrág viselését, ahogy seregeik elkezdtek a Földközi-tengeren túlra terjeszkedni, úgy hordták egyre gyakrabban eme ruhadarabot, amire aztán hamar rákaptak a civilek is. A többi pedig már történelem!
A magas sarkú cipőket először a férfiak viselték. A 10. században a perzsa férfiak azért hordtak ilyen darabokat, hogy a lábuk jobban illeszkedjen a kengyelbe lovaglás közben. A 16. század végén és a 17. század elején az európaiak, sok minden más mellett átvették a magas sarkú cipőt is a perzsa kultúrából. Az udvar népe egyféle státuszszimbólumként tekintett ezekre a cipőkre, melyekkel azt mutatták a külvilág számára, hogy nekik nem kell a földeken dolgozniuk, vagy nagy távolságokat megtenniük gyalog. Később, a 17. században már a nők is magas sarkú cipőket hordtak.
1840-ben Viktória királynő megtörte a hagyományt, amikor fehér esküvői ruhában ment hozzá Albert herceghez. Előtte ugyanis a brit uralkodók skarlátvörös hermelin szőrme köpenyt viseltek ruhájukon a házasságkötéskor. Bár nem Viktória királynő volt az első menyasszony, aki fehér ruhát öltött, de döntése őrült lavinát indított el. Nem sokkal ezután már nyugati hagyománnyá vált, hogy a menyasszonyok fehér ruhát viseljenek az esküvőjük napján, ami a szerelmet, a romantikát és az ártatlanságot szimbolizálta. Az amerikaiak viszonylag gyorsan követték a példát és 1849-ben a Godey's Lady's Book nevű népszerű amerikai női magazinban már ezt az árnyalatot ajánlottak a leendő aráknak.
A 14. századi Skóciában nagy divat volt a leggings, de ekkor még kizárólag férfiak viselték. Az eredeti leggings bőrből vagy láncpántból készült, ami nagyon kényelmetlen volt, így idővel átálltak a gyapjú darabokra, amit már a ruhájuk alatt viseltek, ahogy sok reneszánsz festményen is látható.