Galéria
Forrás: A színésznő és férje tulajdonában áll a kaliforniai Eisele Vineyard.
Salma 2020 októberében egy Instagram-posztban köszönte meg azt a helyi tűzoltóknak, hogy segítették megállítani a birtokuk felé terjedő tüzet, ezzel megmente a Calistoga-dűlőt a teljes pusztulástól.
Forrás: A színész még volt nejével, Angelina Jolie-val közösen vásárolta a Dél-Franciaországban található, Château Miraval névre keresztelt szőlőbirtokot. Angelina bár kiszállt a bizniszből és eladta az 50%-os részét a borban utazó Tenute del Mondo vállalatnak, de Brad ettől függetlenül maradt, és a pezsgők mellett különféle rosé borokon is dolgoznak a mai napig.
Forrás: Drew 2012-ben alapította a Barrymore Winest, amit azóta bővített és egy ideje már együttműködik a Carmel Road Wineryval, ahol szintúgy aktívan kiveszi a részét a kaliforniai Montereyben található borászattal járó munkálatokban.
Forrás: A színészkedéstől visszavonult 49 éves sztár és barátnője fejéből először 2018-ban pattant ki a saját borászat gondolata és 2020 júliusában indították el az Avalinet, melynek termékei egytől egyik egy organikusan gazdálkodó pincészetnél készülnek, így a nedűk nemcsak vegánok, de cukor és génmódosított alapanyag sincs bennük.
Forrás: Az énekesnő közel 8 éve tanulja férjével a borászat minden apró fortéját, ugyanis ekkor vásároltak meg egy szőlőbirtokot Kaliforniában. A Two Wolves névre keresztelt borászatuk első borait 2018 novemberében dobták piacra és  weboldaluk alapján ez biztosan nem egy múló hóbort volt, hiszen azóta is aktívan kiveszik a részüket a piacból.
Forrás: Az énekes és felesége még 1997-ben, Toszkánában vásárolta meg a Tenuta il Palaagio névre keresztelt szőlőbirtokot azután, hogy mindössze egy pohárkával ittak a hely borából. Persze idővel kiderült, hogy a tulajdonos átverte őket és egy másik termelő nedűjét szolgálta fel nekik, de ők nem adták fel és idővel annyira felfejlődött a szőlészetük, hogy a Sister Moon című dal után elnevezett boruk bekerült Olaszország legjobb 100 bora közé.
Forrás: Az énekes 2015-ben indította útjára az LVE Collection Winest a híres borász, Jean-Charles Boisset társaságában. A Napa-völgyben található Raymond Vineyards birtokon készült boraik között megtalálható a rosé pezsgő, valamint a cabernet sauvignon és a chardonnay is.
Forrás: A céget elméletileg Julianne Hough alapította, de Nina is beszállt a vállalkozásba. A Fresh Vine kizárólag jó minőségű alapanyagok felhasználásával készül és minden megvásárolt palack után a bevétel egy részét a természeti katasztrófák által sújtott területeken élők étkeztetését segítő szervezetnek ajánlják fel.
Forrás:

A kaliforniai Santa Ynez-völgyben található a Ferguson Crest kis, 6 hektáros pincészete, amelyet Fergie az édesapjával, Pat Fergusonnal közösen alapított 2006-ban.


Forrás: A legendás filmrendező, producer és forgatókönyvíró még 1975-ben vásárolta meg az Inglenook Estate-tet a Napa-völgyben, amit 2006-ban tovább bővített. A pincészethez egy kisebb múzeum is tartozik, ahol a látogatók megtekinthetik a rendező olyan ikonikus filmjeinek emléktárgyait, mint például A keresztapa, az Apokalipszis most, vagy a Drakula. Coppola 2015-ben nyitotta meg második pincészetet a Virginia Dare Companyt Sonoma megyében, Kaliforniában.

A képen unokájával, Gia Coppolaval látható.

10 sztár, akinek saját borászata van

Több lábon állni végül is sosem rossz befektetés!