Galéria
Forrás:

A pár sok konfliktust megélt együtt, megcsalás és elhidegülés is volt a történetben a barátaik szerint. 2015-ben a díva el is költözött egy időre a rappertől, de végül a szerelem erősebbnek bizonyult. Mind szakmailag mind kapcsolatilag az egyik legerősebb párossá váltak a popkultúrában.


Forrás:

A vadóc énekesnő és vadóc férje igazi rock sztár életet éltek, ez rányomta a bélyegét kapcsolatukra is. 2005-ben kötött házasságuk 2 évig tartott, de aztán újra összejöttek és a mai napig boldogok együtt, kislányukkal és kisfiukkal.


Forrás:

A Trónok harca sztárjai boldog házasságban élnek, így életre keltették a mesét a való életben is. Ám az ide vezető út nem volt zökkenőmentes, 2012 és 2014 között szünetet tartottak, mielőtt újra egy pár lettek.


Forrás:

A színésznő és a pop énekes 2007-ben jött össze, majd 2011-ben bejelentették a szétválást. Úgy érezték, valami már nem működik, de továbbra is jó viszonyt ápoltak. A szerelem parazsa ismét felizzott köztük rövid időn belül, azóta pedig házasok és boldog szülők.


Forrás: 2011-ben az évtized talán legjobban várt eseménye volt Vilmos herceg és Katalin esküvője. Ám egybekelésükig nagyon sokat kellett küzdeniük egymásért. Az ő kapcsolatukban is voltak hullámvölgyek, 2007-ben pedig hivatalosan is szakítottak, 5 év járás után. Végül győzött a szerelem és pár hónap után újra összejöttek.
Forrás: Adam és Behati kevesebb, mint egy éve jártak, amikor 2013 májusában szakítottak. Azonban két hónap után rájöttek, hogy nem bírják egymás nélkül és szinte egyből el is jegyezték egymást. 2014-ben házasodtak össze és két lányuk született.
Forrás: Kristen és Dax 2013 óta házasok és boldog családi életet élnek, ám ez nem mindig volt így. 3 hónap után Dax szakított a színésznővel, mondván, hogy még randizgatni szeretne. Bár Kristen nehezen viselte a szakítást, értékelte Dax őszinteségét. 4 nappal később viszont a színész megbánta döntését és a következő szöveggel hívta fel a színésznőt:

"Nem tudom, mit gondoltam. Másokkal is találkoztam, de nem olyan érdekesek, mint te.."

Sztárpárok, akik szakítottak, majd újra egymásra találtak

Nézd meg, hogy kezdődött a vörös szőnyeges karrierje kedvenc sztárpárjainknak!