Galéria
Forrás: Kirké görög istennő, akit anno varázslónőnek tartottak az első balettmű múzsája volt. A Ballet Comique de la Reine balettban (1581-ben mutatták be Párizsban) Kirkét egy igazi femme fatale-ként ábrázolják és mint igazi élő, történelmi személyt.
Forrás: Egészen az 1700-as évekig lángoló füstölő hajjal ábrázolták a boszikat, majd Angliában elkezdék a jellegzetes csúcsos kalappal ábrázolni őket: ezek már az antiszemitizmus jelei voltak a boszorkányüldözésben.
Forrás: A boszik járgánya, a bot eredetileg a nőiesség és a háziasság jelképe volt, majd a boszorkányok miatt vadabbá vált a szimbolikája.
Forrás: Már a Bibliában is van utalás egy boszorkányokra, Saul király egyik  történetében.
Forrás: A svédeknél húsvéti boszorkányok vannak, az amerikaiknál halloweeenkor érkeznek a boszik.
Forrás: A seprűnyél után a második leggyakoribb szimbólum, amit a boszorkányokhoz kötnek, a fekete macska – a korai keresztények szerint a boszorkányok fekete macskává tudnak változni.
Forrás: Utoljára 1944-ben ítéltek halálra egy nőt, Jane Rebecca Yorke-ot boszorkányságért.
Forrás: Közel másfél millió olyan házi praktika van a világon ma, amit anno a boszorkányokhoz fűztek. Javasasszonyok, füves asszonyok főzetei ma a népi gyógyászat részei. Persze ide tartozik a jóslás is és csupa olyan spirituális tradíció, amelykben sem akkor, sem most nem hisz egy csomó ember.
Forrás: A modernkori boszorkányoknak (újpogány vallásúak), azaz a wiccáknak évi 8 ünnepe is van, amelyeket a sakát zárt közösségükben meg is ünnepelnek.
Forrás: A wicca tagjai nem hisznek az ördögben és egyéb démonokban.

Tények, amiket biztosan nem tudtál a varázslónőkről (képek: Getty)

Mondák és mesék főszereplői, pedig általában koruk haladó gondolkodású, bátor női voltak – egy kis ravaszsággal.