De mivel nem te mondtad ki a végszót, sérült a büszkeséged, és kábé ettől szenvedsz igazán. Engedd el ezeket az érzéseket, és higgy benne, hogy mindez a javadra válik.
Tényleg. Egy kapcsolat lezárását, "elvesztését" hasonló módon dolgozzuk fel, mint egy szeretett személy halálát. Add meg az időt, amit a gyász követel. Ne próbálj tehát erősnek mutatkozni: bömbölj, üvölts, ha úgy érzed, hogy az jön most belőled, sajnáltasd magad, fetrengj az ágyadban egész hétvégén, tömd a fagyit, nézd a sorozatokat és utáld a világot.
De csak egy rövid ideig. A szenvedés csak egy-két hétig tartson, utána erőt kell venned magadon és folytatni az életed.
Persze a gyászidőszak közben se tartsd távol magadtól a barátnőidet. Mert jó egyedül szenvedni, de néha még jobb a barátaidnak kiönteni a szíved. Sírj a vállukon, hallgasd meg a tanácsaikat, az ő történeteiket. Sokszor a puszta jelenlétük is erőt ad, hiszen az agyad akkor realizálja: az ÉLET MEGY TOVÁBB.
Mielőtt pasid volt, akkor is éltél, nem? Nagy ügy. A barátnőid életteli jelenléte minig felvidít majd.
Igazán nem akarjuk kipörgetni a bullshit generátort, de a közhelyek azért közhelyek, mert egyszerűen igazak. Minden befejezés egy másik dolog kezdetét rejti, magyarán ez a kapcsolat most végetért, de jön majd valami új. Új emberekkel ismerkedsz meg, új energiáid szabadulnak fel és új világokat ismerhetsz meg. Nem kell ahhoz pasi, hogy jól érezd magad. A személyiségfejlődésnek nagyon fontos része, hogy tudni kell egyedül lenni, így legalább a dolognak most ezt a részét is gyakorlod.