Galéria
Forrás: Ariana Grande volt pasija állítólag nem tudta feldolgozni a szakítást, ezért a szokásosnál is több drogot kezdett használni. Mac Miller rapper tavaly szeptember 7-én adagolta túl magát Los Angeles-i otthonában. Nyugodjon békében.
Forrás: A kiváló színész 23 év tisztaság után zuhant vissza: heroinfüggőséggel küzdött, illetve receptre kapható nyugtatókat is szedett. A siker csúcsán volt, 2014. február 2-án holtan találták New York-i lakásán. A tű ott volt a teste mellett.
Forrás: Ó, Marilyn! Rengeteg összeesküvés-elmélet született az elmúlt 55 évben (1962. augusztus 5-én halt meg) halálával kapcsolatban. Az orvosi jelentések szerint nyugtató túladagolás okozta az akkor 36 éves színésznő halálát.
Forrás:
A Grammy-díjas énekesnő generációjának egyik legnagyobb tehetsége volt. A crack, kokain és heroin iránti szeretete azonban erősebb volt az életszereteténél. Végül mégis alkoholmérgezés okozta a halálát 2011. július 23-án. 27 éves volt, így be is került a 27-esek klubjába - azok a zenészek tartoznak ide, akik 27 éves korukban haltak meg.
Forrás: Az ausztrál színész 2008 januárjában vesztette életét, szintén teljesen legális, vényre kapható drogok túladagolása miatt. 28 éves volt.
Forrás: A Glee-Sztárok leszünk! című musical sorozat sztárja 19 éves korában volt először rehabon. 2013 elején aztán újra végignyomott egy elvonót, de még azon a nyáron, 31 éves korában holtan találták. Az ok többféle drog és alkohol túladagolása.
Forrás: Joaquin Phoenix bátyja a nyolcvanas évek végének, kilencvenes évek elejének legnagyobb (tini)sztárja volt. River Phoenix a korszak James Deanje volt, akinek sajnos tragikus sorsában is osztozott. 1993 októberében, 23 éves korában a Viper Room nevű Los Angeles-i klubból kifelé menet összeesett. A szervezetében lévő lokain és heroin, válium, illetve egyéb gyógyszerek szintje halálosnak bizonyult.
Forrás: Hogy a keménydrogokat és egy rakás vényre kapható, legális fájdalomcsillapítót csak a törvény különbözteti meg, arra Prince halála is jó példa. A zenei zseni a Fentanyl nevű, teljesen legális fájdalomcsillapítót adagolta túl véletlenül 2016 áprilisában.
Forrás:

2012. február 11-én, szombaton, a Beverly Hills-i Beverly Hilton Hotel egyik lakosztályának fürdőkádjában személyi testőre holtan találta. A kiérkező mentők még megpróbálták újraéleszteni, de hiába. A halála okaként a vényre kapható gyógyszerek és az alkohol interakcióját nevezték meg, mely nem szándékos halálesetet eredményezett.


Kedvenceink, akik túladagolás miatt vesztették életüket

A férfi, aki miatt az énekesnő túladagolta magát, végre rendőrkézen van. Ennek örömére összeszedtük a sztárvilág legdurvább és legszomorúbb túladagolós sztorijait.