Galéria
Forrás: A 78 éves Carl Fredricksen felesége elvesztése óta magányosan, visszahúzódva éli mindennapjait. Az öreg házára szemet vet az a társaság, amely a környék telkeit már felvásárolta. Carlt azonban odaköti a sok emlék, köztük az a fénykép, amelyet nézve arról álmodoztak a nejével, hogy elutaznak a világ legnagyobb vízeséséhez. Az álmait sirató öregúr merész tettre szánja el magát. Kihasználva egykori léggömbárusi gyakorlatát egyetlen éjszaka alatt fellufizza a házát, és reggel, mielőtt az idősek otthonába szállítanák, felemelkedik vele a levegőbe. Dél-Amerika felé veszi az irányt, hogy megvalósítsa élete legnagyobb kalandját. Útjára egy potyautas kisfiú is elkíséri. 
Forrás: A bevándorlási hivatal ki akarja toloncolni az országból az illegális bevándorló Margaretet. A nő azt állítja, hogy házasodni készül, így nem küldhetik vissza a hazájába. A gond, hogy a vőlegénye, a gyanútlan asszisztense mit sem tud erről. Szerencsére Andrew, akit évek óta gyötört a munkahelyén, bizonyos feltételek mellett hajlandó belemenni a játékba. Erre azért van szükség, mert a hivatal embereit sem ejtették a fejük lágyára: bizonyságot akarnak. Nincs mit tenni, a páros a vőlegény családjához utazik Alaszkába. Az események nem egészen az elképzeléseik szerint alakulnak. 
Forrás: Egy deréktól lefelé megbénult háborús veterán a távoli Pandorára utazik. A bolygó lakói, a Na'vik az emberhez hasonló faj - de nyelvük és kultúrájuk felfoghatatlanul különbözik a miénktől. Ebben a gyönyörű és halálos veszélyeket rejtő világban a földieknek nagyon nagy árat kell fizetniük a túlélésért. De nagyon nagy lehetőséghez is jutnak: a régi agyuk megőrzésével új testet ölthetnek, és az új testben, egy idegen lény szemével figyelhetik magukat és a körülöttük lévő felfoghatatlan, vad világot. A veterán azonban más céllal érkezett. Az új test új, titkos feladatot is jelent számára, amit mindenáron végre kell hajtania. 
Forrás: Henry, a chicagói könyvtáros ritka genetikai rendellenességben szenved. Egyfajta időutazóként a legváratlanabb pillanatokban más-más idősíkban találja magát. Az egyetlen biztos pont az életében Clare. A férfi harmincéves volt, amikor találkoztak, a lány hat. A férfi harmincéves volt, amikor összeházasodtak, a lány huszonkettő. Különös kapcsolatuk során megélik a fiatalságukat, öregségüket, a szerelem téren és időn át is összeköti őket. Boldogságukat csak két dolog árnyékolja be. Vajon a gyermekük is örökli apja betegségét? És meddig térhet vissza Henry, akit láttak meghalni.
Forrás: Edward és Bella boldogságát beárnyékolják a lány tizennyolcadik születésnapján történt események. Edward kénytelen belátni, hogy a szerelme nincs biztonságban mellette. Elhatározza, hogy szakít a lánnyal, és a családjával együtt elköltöznek a városból. A csalódott Bellát a gyerekkori barátja, Jacob segíti át a nehézségeken. Eközben egyre közelebb kerülnek egymáshoz. A fiúnak azonban van egy titka, a titokzatos Quileute indián törzs tagja. Kiderül, hogy Jacob vérfarkas, a vámpírok legfőbb ellensége. Ettől kezdve nemcsak Bella, hanem Edward élete is veszélyben van. 
Forrás: New Orleans az 1920-as években. A fiatal Tianának nincs ideje a romantikára. A lány arról álmodik, hogy egyszer övé lesz a francia negyed legjobb étterme. A városba érkezik Maldónia királyi sarja, az elkényeztetett Naveen herceg. A gonosz Dr. Facilier fekete mágiával meg akarja szerezni az értékeit. Az elhibázott varázslatnak köszönhetően azonban Naveen békává változik. Abban reménykedik, hogy Tiana csókjára visszaváltozik, ám ehelyett a lányból is béka lesz. Üldözőik elől menekülve a békapár elindul megkeresni Odie mamát, hogy segítsen rajtuk mágikus erejével. 
Forrás: James Logan féltestvérével, Victorral titkos katonai programban vesznek részt. Logan azonban megelégeli a vérontást, és hátat fordít az osztagnak, amivel kivívja a program vezetője, Stryker tábornok ellenszenvét. A tábornok Victor segítségével tőrbe csalja Logant, akit sikeresen rávesz arra, hogy vegyen részt a kísérletében, aminek hatására megsokszorozódik az ereje. Logan azonban rájön, hogy átverték, és önállósítja magát. Ettől kezdve csak egyetlen cél érdekli, hogy megakadályozza Stryker ördögi tervét. 
Forrás: Házasodni többször is lehet, de legénybúcsú csak egyszer van az ember életében. Phil a haverjai segítségével meg is szervezik a fergeteges bulit, ami túlságosan is jól sikerül. Másnap reggel megdöbbenve ébrednek, a leendő férj nyomtalanul eltűnt, a szálloda szobája pedig teljesen le van rombolva. Az előző napi dorbézolásról mindössze néhány nyom maradt: egy tigris a fürdőszobában, egy csecsemő a cipős fiókban és Mike Tyson a nappaliban. 
Forrás: John Dillinger minden idők egyik legismertebb gengsztere. Vakmerő szökései, huszáros bankrablásai és nem utolsósorban a lefegyverző bája népszerűvé tette az egyszerű emberek és a barátnője, Billie Frechette szemében. Ám nem mindenki örült ténykedésének. A Szövetségi Nyomozó Iroda vezetője, J. Edgar Hoover arra akarta felhasználni a gengszterek elleni hadjáratot, hogy az irodából nagyhatalmú szövetségi intézményt csináljon. Hoover első számú közellenségnek kiáltotta ki Dillingert, és a legjobb ügynökét, Melvin Purvist küldte utána. Bryan Burrough regényéből. 
Forrás: Nem tudni, mikor siklott félre Mike élete. Pedig úgy tűnt, szerencsés csillagzat alatt született. Sikeres sportkarrier és egyetemi ösztöndíj várt rá, ám lemondott róluk a szerelme kedvéért. Fiatalon családot alapított, gyerekei születtek. Ám a házassága tönkrement, és most a haverjánál húzta meg magát. Rajta már csak a csoda segíthet. És a csoda bekövetkezik! Egyik pillanatról a másikra Mike tizenhét évesként ismét a középiskolában találja magát, egy osztályban a saját gyerekeivel. Itt az alkalom, hogy összebarátkozzon velük, megismerje őket, és talán még a házasságát is sikerül helyrehoznia. 

10 film, ami 10 éves lett 2019-ben

Most döbbensz csak igazán rá, hogy mennyire gyorsan megy az idő...