6 sorozat, ami nagyobb sikert aratott, mint a film, ami alapján készült

Forrás: Netflix
2024. február 23.
Szerző: Tihanyi Luca

Érkezik az Avatár - Az utolsó léghajlító című sorozat! Az alkotók nagy remények fűznek hozzá, vajon beválik? Íme 6 sorozat, ami nagyobb sikert aratott, mint az eredeti film!

Most jelent meg a Netflix kínálatában az Avatár - Az utolsó léghajlító sorozat. A produkció egy korábbi animációra és filmre is épít, amelyeknek ugyanez volt a címe. Az animációs sorozat egészen jól szerepelt, azonban a film egyáltalán nem teljesítette a hozzá fűzött nagy reményeket. A most megjelent sorozat elvileg messze lekörözi a 2010-ben kiadott szintén élőszereplős változatot. A Netflix produkciója nyolc részből áll, de már az első epizód nyitó jeleneténél azt sugallja, hogy ez most nem lesz bukás! Ugyanakkor azzal is tisztában kell lennünk, hogy az eredeti animációs sorozat anime volt, és ennek a műfajnak hatalmas a rajongótábora, akik közül sokan úgy gondolják, hogy az élő szereplős verzióval elveszik a történet eredeti lényegét. Azonban ez még közel sem biztos, ugyanis sokszor előfordult már, hogy egy filmből készült sorozat sokkal ütősebbre sikerült, mint az eredeti film! Vajon ez a mostani Avatár - Az utolsó léghajlító-val is így lesz?

Most 6 olyan sorozatot mutatunk, amik nagyobb sikert arattak, mint a film, ami alapján készültek! Neked melyik tetszik jobban?

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
6 sorozat, ami jobb lett, mint az alapját adó film