Szépség
Február 28-ig lehet jelentkezni az Adj Egy Ötöst! iskolai szemléletformáló programra
„Nem az a fontos, ami elválaszt, hanem az, ami összeköt!”
Idén is nemes célokért és értékes jutalmakért szállhatnak versenybe az általános iskolai felső tagozatos és középiskolás - 10-18 éves - diákcsoportok az „Adj Egy Ötöst!” szemléletformáló program keretében. Még mindig van lehetőség jelentkezni, hiszen a pályázatok 2020. február 28-ig nyújthatók be, míg a pályaművek megvalósítására 2020. április 30-ig van idejük az érdeklődőknek.
A pályázatot a Szerencsejáték Zrt. pénzügyi támogatásával immár harmadik éve kiíró Salva Vita Alapítvány olyan pályaműveket vár, amelyek valamilyen közös programon keresztül hozzák össze a diákokat és a projektbe bevont fogyatékossággal élő embereket. A 10-18 éves diákoknak csoportmunkában kell megtervezniük egy olyan programot, amelyen szívesen vennének részt fogyatékossággal élő gyermekekkel vagy felnőttekkel. A jelentkező iskolai csoportoknak nincs más dolguk, mint kitalálni és megvalósítani egy közös tevékenységet, amely során mindenki jól érzi magát. Az együttes pozitív élmény kedvezően befolyásolja a diákok hozzáállását a fogyatékossággal élő emberek iránt.
A tanárok támogatást is kaphatnak az induláshoz, hiszen az érdeklődő pedagógusok egynapos felkészítő tréningen vehetnek részt. A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt 12 pályaművet benyújtó csapat egyenként 400 ezer forintos jutalomban, míg felkészítő tanáraik 50 ezer forint értékű könyvvásárlási ajándékutalványban részesülnek, a nyertes pályázókat pedig egy nagyszabású, zenés díjkiosztó gálán is vendégül látják.
Az attitűdváltozásokat az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara követi nyomon, a tudományos mérések szerint pedig a hazai kezdeményezés egyértelműen kedvező irányba befolyásolja a résztvevő diákok fogyatékossággal kapcsolatos szemléletét.
A pályázatról és a pályázás módjáról részletes információ az www.adjegyotost.hu címen, illetve a program Facebook és Instagram oldalán érhető el.
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
5 sajt, amivel centiket faraghatsz le a hasadból a dietetikusok szerint
Ha gyakran eszed ezeket a sajtokat a diétád idején, könnyebben és gyorsabban mehet majd a fogyás.
Leonardo DiCapriónak is vannak kedvenc filmjei, nem is akármilyenek!
Az Oscar-díjas színésznek érdemes lehet adni a szavára.
Eláll a lélegzet: Ők az elmúlt évek legszebb magyar menyasszonyai - szavazz, hogy szerinted kié volt a legszebb esküvői ruha!
Neked melyik magyar híresség menyasszonyi ruhája tetszett a legjobban?
Már most hasít Horvátország turizmusa - Sikeres kezdés és fenntartható jövőkép
Horvátország turizmusa a tervezett 2024-es fejlesztések és az eddigi eredmények alapján ígéretes kezdést mutat. Az első négy hónapban jelentős növekedést ért el az érkezések, vendégéjszakák és a szállodai éjszakák terén.
Molnár-Szilágyi Szilvi: "A férjemmel sokszor szoktunk gondolkozni azon, hogy csinálnánk másképp, ha feljön az esküvő-téma"
Molnár Szilágyi Szilvivel készítettünk interjút, aki elárulta, hogy az egy-két fennakadás ellenére is, milyen csodálatos volt az esküvőjük Caramellel!
8 hollywoodi sztár, aki csak 40 felett coming outolt
Egy ember szexuális irányultsága vagy nemi identitása nem lehet szégyellnivaló.