1 perc stílus: Ez a tél már biztos, hogy a neon színekről szól

Forrás: Getty Images
2019. január 18.
Szerző: Ujvári Viki

2019 is számtalan szépséges és szuper jól kombinálható színnel örvendeztet meg majd minket, és bizony a repertoárban helyet kap a neon is!

Igazság szerint már a 2018-as év végén is érzékelhető volt, hogy ez a tél kicsit vibrálóbb lesz színek szempontjából, mint ahogy azt eddig megszoktuk. Az eddigi kicsit visszafogott, a hideg idővel jobban harmonizáló árnyalatok mellett ugyanis feltűnt az ízig-vérig retró neon is, erre az újabb ötletre pedig a divatházak is örömmel csaptak le. Így jutottunk el oda, hogy a neon most éppen az egyik legnagyobb kedvenc divatberkekben.

Olvasd el ezt is!
Ashley Graham minden berögzült öltözködési szabályt felrúgott, mégis bombasztikus ebben a szettben

Ashley Graham szettje azonnal szemet szúrt nekünk is, így kapva kaptunk az alkalmon, és futottunk egy gyors kört a témában, hiszen már Blake Lively is feltűnt hasonló szuper összeállításban, mikor legutóbbi filmjét, az Egy kis szívességet promózta.

Bella Hadid a sárga mellett tette le a voksát - ami egyébként néhány fotón zöldként hat.

forrás: Getty Images
Ez a Louis Vuitton mellény minden szempontból különleges.

Kendall Jenner se maradhat ki a sorból.

És Rihanna is hamar ráérzett erre az irányzatra...

forrás: Getty Images
Az énekesnő egy Maison Margiela áttetsző bodyban adta meg a módját a neon hullámnak.
Olvasd el ezt is!
1 perc stílus: így vesd be a tüll a szimpla hétköznapokon

És ha már a mostani szezon trendszíneivel képbe kerültél, jöjjön a 2019-es év legnagyobb frizuraőrülete!

Nézd meg a galériánkat - 8 kép
Már tudjuk, melyik frizura lesz 2019 legnagyobb kedvence