„Rossz választás volt” - Ezért tanácsolták II. Erzsébet királynőnek azt, hogy ne menjen hozzá Fülöp herceghez

Forrás: Getty Images
2023. október 10.
Szerző: Ujvári Viki

Fülöp herceget nem annyira szívlelték először, annak ellenére, hogy Erzsébet sziklaszilárdan hitt a szerelmükben. Hogy mi volt vele a család baja? A cikkből kiderül!

II. Erzsébet királynő nyolc évesen találkozott először a nála alig 5 évvel idősebb Fülöppel, majd további öt évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a trónörökös fülig bele is szeressen a jóképű férfiba. A második világháború alatt levélben tartották a kapcsolatot. akkoriban Fülöp a Királyi Haditengerészetnél harcolt, az egyre sűrűbben váltott üzeneteket követően az ifjú udvarló 1946-ban megkérte VI. György királytól lánya kezét. A következő év márciusában Fülöp lemondott görög és dán királyi címeiről, felvette a Mountbatten vezetéknevet, és honosított brit állampolgár lett. A nászukra pedig 1947. november 20-án került sor a Westminsteri apátság falai között.

A szertartást a BBC közvetítette, és így közel 200 millió emberhez jutott el világszerte. Már akkor szárnyra kelt egy pletyka, hogy valaki hallotta, hogy György király, a leendő Erzsébet királynő apja, a következőt mondja valakinek: „Kíváncsi vagyok, tudja-e Fülöp, hogy mire vállalkozik. Egy napon Lilibet királynő lesz, és ő a hitvese lesz. Ez sokkal nehezebb, mint királynak lenni, de azt hiszem, ő a megfelelő ember erre a feladatra.”

Nászukból összesen négy gyermek született: III. Károly király, Anna királyi hercegnő, András yorki herceg és Eduárd edinburgh-i herceg. Házasságuk közel 75 éve alatt, nem egy kétkedő és bizalmatlankodó kommenttel és szóbeszéddel kellett megbirkózniuk.

A.N. Wilson életrajzíró szerint Erzsébetnek egykoron többször elmondták, hogy Edinburgh hercege „rossz választás volt”, mert folyton viccelődött. „Amikor körülbelül 14 éves korában egészen világossá tette azt, hogy szerelmes Fülöp hercegbe, aki egy gyönyörű, szőke hajú német herceg volt, minden udvaronc azt mondta, hogy teljesen rossz embert választott. Sok okból mondták ezt, de tény, hogy tévedtek. A királynő nagyon visszafogott, szorgalmas ember volt. Fülöp nem. Ő egy tengerésztiszt volt, és elég vicces ember.” A királynőhöz a koronázása után az első mondata például az volt, hogy: „Honnan szerezted azt a kalapot?” Majd folytatta az írónő: „Sok poénja rendkívül vicces volt. Az tény, hogy sokan mindezeket tapintatlanságnak gondolták, de nem hiszem, hogy Fülöp tapintatlan lett volna. Ezek mind olyan viccek voltak, melyekkel egy korabeli haditengerészeti tiszt tréfálkozni szokott.”

És hogy mi volt a hosszú házasságuk titka?

Tina Brown egy The Palace Papers-ben mesélt arról, hogy a palota egyik alkalmazottja egy kedves és sokatmondó bölcseletet mesélt neki, amit Fülöp herceg adott neki. „A kilencvenes éveiben járó Fülöp megkérdezte: »Szeretnél hallani egy pár házassági tanácsot? Töltsetek elég időt külön, és ügyeljetek arra, hogy ne ugyanaz érdekeljen titeket.«”

Még több érdekességet olvasnál II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg házasságáról? Akkor kattints tovább a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 11 kép
10 dolog, amit csak kevesen tudnak II. Erzsébet és Fülöp herceg házasságáról