Emma Roberts egyszerűen odavan érte! Gyerekkorunk kedvenc cipője idén nyáron is visszatér

Forrás: Getty Images
2023. július 18.
Szerző: Ujvári Viki

Gyerekkorunkban talán aligha gondoltuk volna, hogy felnőttként is ezért a cipőért rajongunk majd.

Nemcsak Emma Roberts tudja ezt már nagyon jól, hanem mi is, hogy a tervezők mindig képesek feléleszteni olyan darabokat, amiket a nosztalgiahullámok nélkül meglehet, hogy már elfelejtettünk volna. Aranyat érő memóriájuk egyik újraéledt szerzeményének pedig kimondottan ígéretes nyarat jósolnak a hozzáértők!

Nincs mit tenni, az idő múlása akaratlanul is hajlamos egy-két régi momentumot egy olyan kevésbé látható polcra tenni, aminek tényleges létezésére később a divatszakma hívja fel a figyelmünket. Valahogy így van ez gyerekkorunk gumi szandáljaival is, melyek egykoron szinte kikerülhetetlen kellékei voltak a nyári szünidőnek és amiket bár az utóbbi években számos módon próbáltak már meghonosítani a melegebb hónapokra tervezett divathullámok között, úgy látszik, hogy 2023-ban jutott el a hírük oda, hogy képesek stabilan helytállni a szezonális választékpalettán. Emma Roberts gyűjteményében például nem is egy ilyen található...

A színésznő mellett pedig a divatban jártas influencerek is egyre gyakrabban választják a gumi szandálokat - persze ha már itt tartunk az ezen témában született papucsokat és magas sarkú cipőket se feledd -, amik más lábbelikhez hasonlóan viszonylag gyorsan rá tudnak kapcsolódni a hozzájuk kombinált ruhadarabokhoz, így nagyon nincs is olyan stílus, amibe ne lehetne egy-egy szett erejéig beékelni őket.

Mutatjuk, hogy Emma Roberts után szabadon, hol szerezheted be saját gumi szandálodat!

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
Gyerekkorunk kedvence 2023 nyarán visszatér: Gumi szandál

És ezt láttad már?

Nézd meg a galériánkat - 12 kép
4 lapos cipő, ami jön és 4, ami megy idén nyáron