Legutoljára a MET-gálán, egy Peter Dundas által tervezett estélyiben mutatta meg mindenét. Emily Ratajkowski teste pedig pont olyan, mint amilyenre minden nő vágyna (na és persze férfi is, csak máshogy).
A MET-gála legdögösebb nője 2019-ben
Azt is megmutattuk, hol készülnek általában a pucér fotói, most azonban nem öncélú a testének mutogatása. Az alabamai és missouri abortusztörvényen nem csak ő háborodott fel, de ő vette a bátorságot, hogy leglátványosabb módon tiltakozzon.
Az új alabamai és missouri abortusztörvény szerint:
A terhesség hatodik hete után minden művi magzatelhajtás tilos.
Nem kivétel ez alól a nemi erőszak és vérfertőzés következtében létrejövő terhesség sem.
A terhességmegszakítás csakis akkor engedélyezett, ha az anya életveszélyben van miatta.
Emily óriási lavinát indított el a fotójával és a mellé csatolt bírálattal, melynek alább ez csak egy részlete.
Ez megintcsak az osztályokról szól, és közvetlen támadás az alapvető női emberi jogok ellen az USA-ban, amit érdemes megvédeni. A mi testünk, a mi választásunk.
-Emily Ratajkowski 2019. májusában
A csodás modell többször is elmondta már, hogy számára a teste, különösen a meztelen mellei óriási erővel bírnak.
A melleim a szexualitásom kulcsfontosságú elemei. A mellek viccesek. Néha fájnak, máskor pedig ezeknek köszönhetően érzem magam a legerősebbnek.
-