Programajánló: Elvis Costello a MÜPA-ban

2014. október 20.
Szerző: admin

Emlékszem a pillanatra, mikor a Körúton sétálva elhaladtam a plakát mellett, és felkaptam a fejem: Elvis Costello a MÜPA-ban? Visszamentem, és jól láttam. Atyaég! Brunner Ágnes ajánlja.


Nyilván mindenkinek megvan a saját koncert bakancslistája, amire szépen felvési azokat az előadókat,akiket egyszer élőben mindenképpen látni kell. Nekem pont ilyen az ír-angol Declan Patrick MacManus, azaz Mr. Costello. Bevallom,kettőnk kapcsolata elég felületes, és azt is,hogy kedves felesége - és óriás kedvencem - Diana Krall miatt figyeltem fel rá először, no meg a Sztárom a párom című filmben hallható She című keserédes ballada miatt,ami bizony hű társa minden nőnek, ha boldog akkor azért, ha nem akkor meg pont azért. :)

Élete első tengerentúli fellépésekor kidobták a Saturday Night Live-ból, mert megváltoztatta műsort, producerként is sikeres, Grammy-díjat is kapott és 2013-as stúdió albumán-ami állítása szerint az utolsó-az alternatív hip hop felé tett kiruccanást. Magyarországon most először lép majd fel - 60. születésnapi turnéján -Budapestre, ráadásul karrierjének azt az időszakát idézi majd fel, amikor még nem volt zenekar, csak ő és a gitárja. Izgalmasan hangzik? Nagyon! És mi még? Vegetáriánus, óriás Liverpool F.C rajongó és Elton John otthonában vette nőül kedvencemet.

Elvis Costello Solo in Concert, MÜPA, október 24. péntek, 19.30