Éder Krisztián: Egy fotózás kulisszatitkai

2013. július 19.
Szerző: admin

Éder Krisztián (SP) Polgár Odettet fotózta a július-augusztusi InStyle-ba - olvassátok el Krisztián blogbejegyzését a fotózásról, és lessetek be velünk a kulisszák mögé a forgatáson készült werkvideó segítségével.


"Szeretem az 'alkalmazott' munkákat. Bár ilyenkor többnyire meg van kötve az ember keze, és kevésbé szól a saját nézőpontunkról a történet, a kihívást mindenben meg lehet találni. Az InStyle-lal való együttműködésem azonban teljesen más minőségben zajlott.
Egy egyetemi óra után rohanok az első megbeszélésre a Klasszba a főszerkesztővel, Szűcs Péterrel. Petit körülbelül két éve ismerem, havi rendszerességgel updatelem neki a munkáim. Egy kicsit izgulok is, ezerfelé vagyok éppen. Egyetem, saját projektek, munkák és egy halom terv, de végül is nincs ok az aggodalomra. Főleg az után, hogy Péter rám bízta az alanyt és a hozzá kapcsolódó konceptet is. Miután vázoltam, hogy mit és kit is szeretnék fotózni, elhangzik az a varázsmondat, ami után még inkább azt érzem, hogy tulajdonképpen ez nem is egy alkalmazott munka, hanem annál egy sokkal személyesebb sztori: "Olyan legyen az anyag, amilyen te vagy, amilyet te szeretnél."
Csak bólogatok, és már pörögnek is a képek. Odett a kedvenc fiatal magyar énekesnőm. Személyiségéből és stílusából adódóan is abszolút favorit. Egyszerre cuki, érdekes, bolond és mindemellett gyönyörű. Álommeló. :) Persze egy profi stáb és markáns helyszínek nélkül semmi sem az igazi. De a motívumok keresése is rám van bízva, és a stáb sem ismeretlen számomra.

Igorral már dolgoztunk együtt, és kellőképpen friss a szemlélete ahhoz, hogy magaménak érezzem a stílusát, Kozma Norbiról pedig sok jót hallottam. A kis gépemmel a kezemben, gördeszkára pattanva gurulok végig a városon, és fotózok mindent, amit az anyaghoz illőnek érzek. A Párizsi udvartól kezdve a legkisebb 'párizsi' hangulatú kávéházon át, romos és kevésbé romos házfalak és lépcsőházak után találom meg a nyertes helyszíneket amik szín- és formavilágukat tekintve a lehető legjobban alkalmazkodnak a koncepthez és a ruhákhoz.
Tulajdonképpen ez nem is egy divatanyag, de nem is portré. Valahol a kettő között van. Mivel egy nagyon karakteres és tartalmas énekesnőről beszélünk, muszáj, hogy a képek tükrözzék a személyiségét, de mivel egy divatcentrikus lapnak készül a munka, kell, hogy visszaköszönjön a klasszik, 'fashion editorial' jelleg is.
A fotózás a lehető legjobb hangulatban zajlik. Egymás munkáját segítve ( és nem hátráltatva ), a lehető legnagyobb bizalommal és respekttel a másik felé rohanunk egyik helyszínről a másikra, és meglepő tempóban készül el az első InStyle-anyagom Odettel.
Nagyon szeretem a végeredményt. Egyrészről azért mert, olyan lett, amilyet szerettem volna, másrészről azért, mert a "megrendelő" részéről is elégedettséget látok, és ha ez a két dolog találkozik, az a lehető legszerencsésebb opció."

A divatanyagot a július-augusztusi InStyle-ban találjátok, irány az újságárus!

"Odett a kedvenc fiatal magyar énekesnőm, személyiségéből és stílusából adódóan is abszolút favorit. Igorral pedig már dolgoztunk együtt, és kellőképpen friss a szemlélete ahhoz, hogy magaménak érezzem a stílusát."