Diana hercegné komornyikja kitálalt: Ebben egy cseppet sem hazudott a The Crown a királyi családról

Forrás: GettyImages
2021. október 5.
Szerző: Kálmán Zsófi

Paul Burrell szerint fontos, hogy kimondja az igazságot Diana hercegnével kapcsolatban!

Míg sokan a Netflix sikersorozatát, a The Crown-t fikciónak tartják, addig korábban a királyi családhoz közel álló egyik forrás, egészen pontosan Diana hercegné egykori komornyikja, Paul Burrell most egészen mást állít. A korábban a royal cirkusz alkalmazásában dolgozó férfi a The Sun magazinnak nyilatkozott egykoron, és elmondta, hogy a sorozat egyes részei, különösen a Diana és Károly kapcsolatával foglalkozó részek nagyon is közel állnak az igazsághoz.

Paul szerint a Károly herceget alakító Josh O'Connor remekül elkapta Károly herceg karakterét, az ő emlékeiben is épp ilyen rideg személyiségként él a trónörökös:

Sajnos azt kell mondanom, szinte ugyanezt láttam annak idején a zárt ajtók mögött. Károly a világ talán legszebb nőjével házasodott össze, dee nem vigyázott rá, és ez a sorozatból is kiderül

- mondta.

A férfi tíz évig dolgozott Diana mellett, és számos alkalommal nyilatkozott a néhai hercegnéről. A magazinnak elmondta, úgy véli, hogy a váláshoz is Diana hercegné népszerűsége vezetett, és azért mesél ma is szívesen a témáról, mert míg a királyi család minden vádat tagad, és a The Crown hitelességét is megkérdőjelezni, ő egy hiteles hang lehet, aki testközelből élte át és látta a történteket.

Láthattuk, ahogy egy ismeretlen fiatal lány felemelkedik, míg Károly csillaga csak pislákolt. Népszerűsége messze túlszárnyalta az övét, ez volt a legnagyobb probléma.

-

Majd hozzátette, hogy Diana egyszer ezekkel a szavakkal öntötte ki neki a szívét:

Amikor férjhez mentem, azt gondoltam, hogy a férjem ott lesz mellettem, gondoskodik rólam, támogat és bátorít engem. De nem így lett.

-

És ezt láttad már?

Nézd meg a galériánkat - 12 kép
12 színésznő, aki eddig megpróbált Diana hercegné bőrébe bújni