Daniel Craig és Rachel Weisz harmadik otthonáról ugyan nem sok információ áll rendelkezésünkre, de az lapok szerint a színésznő 2,1 millió dollárért vásárolta a házikót, ami igazán különleges helyet foglalhat el a házasok szívében, hiszen itt tartották titkos esküvőjüket 2011-ben. A színészek mindenképp szerették volna közös életüket Hollywoodtól távolabb kialakítani, és olyan helyet kerestek, ahol a mozaikcsalád összes tagja kényelmes otthonra lelhet. Rachel Weisz fia, Henry, akinek az édesapja az Oscar-díjas filmrendező, Darren Aronofsky, míg Daniel Craig korábbi, Fiona Loudonnal való kapcsolatából született lánya mellett a párnak, egy közös gyermeke van.
A pár londoni háza pár éve került a figyelem középpontjába, amikor a szomszédokkal pereskedni kezdtek a kertjükben lévő közel 20 méter magas fa miatt, amit végül a természetvédelmi hatóság közbenjárásának köszönhetően védetté nyilváníttattak, így nem kellett megválniuk a fától, csak a magasságának visszavágására kötelezte a bíróság a színészeket, akik félte óvják magánéletüket. Ám a fakivágós ügy annyira felkeltette a brit közvéleményt, hogy ennek kapcsán megszólaltak a The Guardiannek, ahol kicsit bepillantást engedtek a mindennapjaikba.
Rachel elárulta, hogy a hétköznapi reggelek egy kamasz fiú és egy kisgyerek mellett sosem egyszerűek, ugyanolyan kapkodósak, mint bármelyik családban, így náluk is rendszeresek a káoszos elindulások. A színésznő azt is megosztotta az olvasókkal, hogy nagyon jó kapcsolatot ápol Daniel lányával, Ellával, aki igazi nagytestvérként gyakran segít a kisebb húga körüli teendőkben, sőt, gyakran együtt mennek iskolába is.
A színészpár számára kifejezetten idegen fogalom a celebség, és számukra sokkal fontosabb az otthoni légkör, mint a bemutatók, vagy a partik tömkelege, ezért ritkán mozdulnak ki a meghitt családi fészek melegéből. Elnézve a mesés otthonukat, ezt meg is tudjuk érteni!
Most pedig less be egy másik mesebeli sztárotthona: itt él Amal és George Clooney az ikrekkel!
Ebben a mesebeli otthonban neveli az ikreket Amal és George Clooney