Károly király koronázásáig már csak kevesebb mint két hét van hátra, ezért nem is csoda, hogy az egész Egyesült Királyság gőzerővel készül a történelmi eseményre. Az utcákat és az üzleteket már elkezdték feldíszíteni, és mindenhol Károly király arcképe és a koronázásra invitáló dekorációk virítanak. Ez alól az a szupermarket sem kivétel, akik tudatosan, vagy véletlenül (na persze) jól megviccelték a királyt és felelevenítették élete egyik legkellemetlenebb botrányát. Ugye emlékszel még a tampon-gate-re? Ha néztem A korona című sorozatot, akkor biztosan tudod, miről van szó, és Károly legnagyobb szerencsétlenségére ez a történet igaz, nem csak sorozat alkotóinak fejéből pattant ki. A sztori röviden annyi, hogy az akkor még házas Károly egy erotikus hangvételű telefonbeszélgetés során azt ecsetelte szeretőjének, Kamillának, hogy milyen szívesen lenne a tamponja ….És ami még kellemetlenebb, hogy hangfelvétel is készült a furcsa szerelmi vallomásról, amit később eladtak egy bulvárlapnak. Így történt tehát, hogy sokan még most is tampon királyként hivatkoznak Károlyra. A múltat letagadni nem lehet és nem csak azért, mert a királyi család egyik tagjáról van szó, hanem azért sem, mert ez a kép annyira szürreális, hogy nem is csoda, hogy beleégett az emberek emlékezetébe. A történetet ismerve pedig már nem nehéz kitalálni, hogy milyen árucikkek mellé helyezték ki az egyik szupermarketben a Károly koronázását hirdető molinót. A királyi család sosem szűkölködött feketebárányokban, katt a galériára, ha kíváncsi vagy a legnagyobb botrányhősökre! A királyi család botrányhősei Anna hercegnő és férje 1973-ban 500 millió ember nézte, ahogy II. Erzsébet egyetlen lánya, Anna királyi hercegnő feleségül megy Mark Phillips hadnagyhoz. (Mellesleg Anna első udvarlója Andrew Parker Bowles volt, akinek a neve onnan lehet ismerős, hogy ő Kamilla exférje. Anna nem mehetett hozzá, mert Parker Bowles katolikus.) Marknak viszont a házasságkötésük után egy új-zélandi nővel folytatott viszonyából 1985-ben gyermeke született. 1989-ben ezért Anna és Mark különváltak, 1992-ben pedig hivatalosan is elváltak. Még ugyanabban az évben Anna lett VIII. Henrik óta a királyi tagja első elvált tagja, aki újraházasodott. Timothy Lawrence sorhajókapitánynak mindössze 30 vendég jelenlétében mondott igent. Talán azt remélték, hogy így lesz hétköznapibb az életük, mindenesetre Anna két gyermeke, Peter és Zara Phillips nem viselnek rangot vagy címet – ez 500 éve nem fordult elő a brit trónon ülő uralkodó unokáival. Anna hercegnő egyébként a királyi család első tagja, akit bűncselekményért ítéltek el: 2002-ben 500 font bírságot és 500 font kártérítést kellett fizetnie, mert angol bull terrierje, Dotty megharapott két gyereket. A 7 és 12 éves fiúk szerencsére komolyabb sérülések nélkül megúszták az esetet. Harry herceg A királyi család semmiben sem különbözik más családoktól – abban a tekintetben legalábbis biztos nem, hogy a kisebbik testvér okozza a több galibát. Harry ebben igazán kitett magáért: 2002-ben bevallotta, hogy marihuánát fogyasztott, 2005-ben náci tisztnek öltözött be egy buliban, 2012-ben viszont minden ruhadarabott ledobott magáról egy las vegasi partin, pucér képei pedig bejárták a világsajtót. Ehhez képest az, hogy feleségül vett egy elvált amerikai színésznőt, már nem is volt akkora durranás. Mihály hercegné A királyi család egyetlen részben magyar származású tagja, a királynő unokatestvérének felesége azzal sokkolta a közvéleményt, hogy 2017 decemberében nem elég körültekintően választott kiegészítőt a szettjéhez, amit egy ebédre viselt, amelyen Harry herceg mutatta be menyasszonyát. A hercegné egy szerecsent ábrázoló brosst viselve jelent meg a Buckingham-palotában. A drága melltű szavak nélküli utalás volt Meghan Markle afroamerikai származására. Bár a hercegné szóvivője később elnézést kért és cáfolta, hogy az ajándékba kapott kitűzőnek bármi jelentése lett volna, a britek felháborodtak a hercegné rasszizmusának újabb megnyilvánulásán. Diana hercegnő Egy emlékezetes 1995-ös interjúban elismerte, hogy öt évig viszonya volt James Hewitt-al, a brit hadsereg egykori tagjával. Diana halála után Hewitt okozott újabb botrányt azzal, hogy megpróbálta eladni a hercegnétől kapott szerelmes leveleket. 2011-ben újra a figyelem középpontjába került, amikor beismerte: miután az affér véget ért, öngyilkosságot fontolgatott. Azt azonban tagadta, hogy ő lenne Harry herceg apja, mert viszonyuk csak Harry születése után kezdődött. Sarah Ferguson András herceg exfelesége – akinek Fergie a beceneve – egy sor királyi botrány főhőse volt. Házasságuk 1996-ban ért hivatalosan véget, ám még 1992 augusztusában történt, hogy lencsevégre kapták Sarah yorki hercegnét , lábujjaival a texasi üzletember, John Bryan szájában. A hercegné ekkor már bejelentette különválását András hercegtől, de a zavarbeejtő felvételek nem vetettek túl jó fényt a királyi családra. Az idén október 15-én 60. születésnapját ünneplő Sarah 2010-ben újra botrányt okozott azzal, hogy félmillió fontot fogadott el egy riportertől, akinek felajánlotta, hogy beépíti András herceg belső köreibe. Károly herceg és Kamilla hercegné Amikor a Károly és Kamilla hivatalos közszereplésein készült fotókat látjuk, nehéz elhessegetni a Tamponügy emlékét. A párost az 1970-es évek óta fűzik össze romantikus szálak, amelyek akkor sem szakadtak meg, amikor mindketten valaki másnak a házastársai voltak. 1992-ben nyilvánosságra került egy kettejük közötti túlfűtött telefonbeszélgetés, amiben ez hangzott el: Károly: “Ó, istenem. Szeretnék mondjuk a nadrágodban élni vagy ilyesmi. Sokkal könnyebb lenne!” Kamilla: (Nevet.) “Mivé változol, bugyivá?” (Mindketten nevetnek.) “Ó, szóval bugyiként térsz vissza.” Károly: “Vagy, Isten őrizz, tamponként. Amilyen az én szerencsém!” (nevet.) Kamilla: “Teljesen bolond vagy!” (Nevet.) “Ó, milyen csodás ötlet!” Nyilván nem kell ecsetelni, mennyire kínos volt ez Diana hercegnének, a királyi családnak és a magának flörtölő párnak is. András herceg 2020 szeptemberében állt elő újra azzal az amerikai Virginia Giuffre, hogy 17 éves korában le kellett feküdnie András herceggel a gyerekprostitúcióval és szexuális bűncselekményekkel vádolt amerikai üzletember, Jerry Epstein akkori barátnőjének londoni házában. A herceg tagadta a vádakat, mint ahogy azt is, hogy Epsteinhez barátság fűzte volna, állítása szerint csak néhány ritka alkalommal találkoztak. Margit hercegnő A királynő húga közel sem tett annyit a család jóhíréért, mint komoly nővére. Körülbelül akkortájt, amikor sor került II. Erzsébet koronázására, Margit belehabarodott egy elvált férfiba, Peter Townsendbe, aki 16 évvel volt idősebb nála. Az anglikán egyház, a királyi család és a brit kormány világossá tették a hercegnő számára, hogy ha hozzámegy választottjához, akkor le kell mondania a királyi család tagjaként neki járó kiváltságokról. Úgyhogy Margit lemondott szerelméről. Ehelyett 1960-ban feleségül ment Anthony Armstrong-Joneshoz (aki megkapta a Snowdon grófja címet), de házasságuk a nyilvánosság előtt látványosan összeomlott. Mindenféléről pletykáltak annak idején: drogozásról, alkoholizmusról és Armstrong-Jones szexualitásáról. Amikor a hercegnőt lefotózták fiatal szeretőjével, a férje kapva-kapott az alkalmon, hogy elváljon tőle, magát állítva be áldozatként. Később kiderült, hogy Lord Snowdon valószínűleg a házasságuk előtt néhány hónappal teherbe ejtett egy másik nőt. VIII. Eduárd Eduárd már walesi herceg korában is kedvelte az elvált nőket, amikor azonban alig egyéves uralkodás után úgy döntött, hogy feleségül akarja venni az elvált, amerikai Wallis Simpsont, a botrány a trónjába került. A dráma halála után is folytatódott. Nyilvánosságra került FBI iratok szerint VIII. Edvárdot valójában nem azért kényszerítették lemondásra, mert Wallis már volt korábban férjnél, hanem mert a nő náci szimpatizáns volt, aki államtitkokat szivárogtatott ki náci szeretőjének. Egyébként Edvárdról sem lehetett állítani, hogy ellenérzései lettek volna a nácizmussal kapcsolatban: Winston Churchill ezért látta jobbnak, hogy a lemondott királyt a távoli Bahamákra nevezzék ki kormányzónak. Viktória királynő Bár Viktória királynő életének nagy része arról szólt, hogy imádott férjét, Albert herceget gyászolta, ez nem jelenti azt, hogy ne lettek volna Albert halála után is fontos férfiak az életében. Először egy John Brown nevű skót férfihoz került közel – a pletykák szerint titokban össze is házasodtak, mindenesetre a sajtó Mrs Brownnak titulálta a kriálynőt. Később pedig egy indiai szolgájához , egy nála jóval fiatalabb férfihoz fűzték gyengéd szálak. A királyi család Viktória halála után gyorsan vissza is küldte Indiába a férfit, és igyekeztek az emlékét is kitörölni a család történetéből. Évekre lebontva is akadnak botrányok szép számmal, 2022-ben ezek voltak a királyi család legkellemetlenebb ügyei! A királyi család legnagyobb botrányai 2022-ben András herceg 2022 nem indult jól a királynő számára, hiszen máris januárban súlyos döntést kellett meghoznia András herceggel kapcsolatban. II. Erzsébet királynő fia András herceg pedofilbotránya egyre jobban kicsúcsosodott, olyannyira, hogy januárban maga a királynő kérette magához a windsori palotába, és közölte vele, hogy mostantól nem illeti meg a „királyi fenség” megszólítás, valamint azonnali hatállyal megvonta tőle katonai titulusait. A királynő úgy döntött, hogy Andrsás herceg nem vállalhat több nyilvános szereplést, és magánszemélyként kell végigvinnie az Egyesült Államokban ellene folyó pert. Harry és Meghan Harry herceg és Meghan Markle évekkel korábban döntöttek úgy, hogy függetlenednek a királyi családtól. A királynő tiszteletben tartotta a döntésüket és egy nyilatkozatban úgy fogalmazott, hogy attól függetlenül, hogy már nem lesznek a királyi család aktív, dolgozó tagjai, ugyanúgy családtagok maradnak. Ennek ellenére szépen lassan eldurvult a dolog. Harry és Meghan egyre nyíltabban beszéltek arról, milyen atrocitások érték őket a királyi család által, majd az év első felében Harry jogi lépéseket tett a brit kormány ellen, miután a királyi családból való kilépésük után a rendőrség és a biztonsági szolgálat emberei már nem védték őt, a feleségét és két közös gyermeküket. Ez volt az első alkalom, hogy a királyi család egy tagja pert indított őfelsége kormánya ellen. II. Erzsébet királynő már nem élte meg, hogy bemutassák a Harry és Meghan című dokusorozatot, de biztosan vegyes érzései lennének ezzel kapcsolatban is. Molesztálási vád Ha nem lett volna elég András herceg sötét múltja, előbukkant még egy bűnös életű családtag. Kiszivárgott ugyanis, hogy Károly király rokona, Fülöp herceg nagybátyja, Lord Louis Mountbatten az 1970-es években molesztált egy 11 éves gyereket egy gyermekotthonban. Arthur Smyth, az áldozat hosszú évtizedekig hallgatott, 2022-ben viszont úgy döntött, nyilvánosság elé áll. Állítása szerint Lord Louis Mountbatten, aki 1979-ben hunyt el, amikor hajóját felrobbantották, két alkalommal is molesztálta őt. Károly király jótékonysági alapítványa Károly király alapítványa a Prince's Trust is kínos ügybe keveredett. A vádak szerint ugyanis a szervezet ellenszolgáltatásért cserébe közbenjárt többek között egy lovagi cím megszerzésének ügyében. A botrány akkorát robbant, hogy a Buckingham palota közleményben reagált és kijelentették, hogy Károly hercegnek nem volt tudomása arról, hogy az alapítványa kitüntetéseket, vagy brit állampolgárságot ajánlott volna bárkinek ellenszolgáltatásért cserébe. Rasszista megnyilvánulás 2022 decemberében azt is gondolhattuk volna, hogy a királyi család túl van már a botrányokon, biztosan nem jut már több erre az évre. Hát, dehogynem! II. Erzsébet királynő legrégebben szolgáló egykori udvarhölgye, Lady Susan Hussey, Vilmos herceg keresztanyja keveredett botrányba, majd mondott le a posztjáról. A 86 éves nő Kamilla királyné fogadásán vett részt, ahol származásáról kezdte faggatta az egyik jótékonysági szervezet képviselőjét, Ngozi Fulanit. Többször megkérdezte tőle, egyre agresszívabb hangnemben, hogy Afrika melyik részéről érkezett Nagy-Britanniába. Ngozi Fulanit az "intézményes rasszizmus" megnyilvánulásának nevezte az esetet Fulani, és hozzátette a "bántalmazás egy formáját" élte át. A JOY magazin írása.