Az 57 éves színésznő alakja még mindig kifogástalan, ezért nem is hajlandó mindent eltakaró ruhákat viselni a parton. Ettől függetlenül már ő sem érzi magát komfortosan a kétrészes bikini kben, így egy Malia Mills fürdőruhá ra esett a választása, amely minden, csak nem olcsó. A darab 445 dollár ba kerül, ami átszámítva több, mint 140 ezer forint . A fürdőruha titka, hogy nagyszerűen kiemeli az alakot, push-up hatása is van, miközben szuperül szellőzik és barnulni is tökéletesen lehet benne. Sarah tehát a parton is sokat ad a stílusra, ahova ikonikus karakterével szemben smink és belőtt haj nélkül ment napozni. A Szex és New York főszereplője egyébként nem most viseli először ezt a fürdőruhát . Bár imád vásárolni, mindig olyan darabokat vesz, amelyek időtállóak és kortalanok, ezzel is támogatva a tudatos vásárlást. Sarah Jessica Parker és férje több, mint 25 éve vannak együtt. Egy korábbi interjúban pedig azt nyilatkozták, hogy a közös programok és a bizalom tudja együtt tartani őket ennyi év után is. Ezt olvastad már? 5+1 sztárpasi, akikről kevesen tudják, de szerepelt a Szex és New York című sorozatban Matthew McConaughey Talán a Csillagok között színészének felbukkanása az egyik legemlékezetesebb, hiszen saját magát alakította. Matthew a 3. évadban tűnik fel, méghozzá azért, mert megszeretné filmesíteni Carrie rovatát. A színész egy igazán nagyképű és bunkó oldalát mutatja Carrie-nek, aki végül nem is adja be a derekát a projektre. Justin Theroux Jennifer Aniston volt férje igazi különlegesség már ami a sorozatot érinti, hiszen kétszer is felbukkant, két különböző szerepben. Egyszer az első évadban, ahol egy szexuális problémákkal küszködő írót alakít. Másodszor pedig a második évadban, ahol a megnyerő és szexi Jared-et alakítja. Bradley Cooper Napjaink legszexisebb és legjobb színészei között tartják számon. Ez viszont nem volt mindig így! Bradley még híressé válása előtt szerepelt a sorozatban. Egy Jake nevű pasit alakított, aki egy buliban ismerkedik meg Carrie-vel. De még az ágyig sem jutnak el. Pech! Vince Vaughn Matthew-hoz hasonlóan Vince is a Los angeles-i részekben bukkan fel. Egy igen befolyásos és megnyerő fazonként mutatkozik be Carrie-nek. Ám a kalandjuk végén kiderül, hogy Carrie Fisher személyi asszisztense, aki minden nőt így vesz le a lábáról. Mi azért imádtuk a színészt! David Duchovny Az X-akták sorozat Mulder ügynöke is kapott egy kisebb szerepet. Ő alakította Carrie gimis szerelmét, akivel egy kis időre újra összejönnek. Azonban amikor fény derül a férfi mentális betegségére és arra, hogy elmegyógyintézetbe megy, szakítanak. John Bon Jovi Az énekes egy Seth nevű férfi szerepét öltötte magára, akivel Carrie a pszichiáterénél ismerkedik meg. Szinte az első perctől fogva izzik közöttük a levegő, de gyorsan kiderül, hogy Seth problémája pontosan az, hogy minél hamarabb megkaphasson egy nőt. Mondjuk minket nem igazán zavarna... A JOY magazin írása.