Az egykori first lady dögös táncától felrobbant az internet - VIDEÓ

Forrás: Getty Images
2022. február 4.
Szerző: Ujvári Viki

A képkockákat nézve nem is kérdés, hogy bőven letagadna jó pár évet!

Carla Bruni bár 1997-ben, mindössze 29 évesen búcsút mondott a kifutók világának, hogy inkább zenei karrierjére koncentráljon, ettől függetlenül igazán sosem tudott és minden bizonnyal nem is akart hátat fordítani a divatiparnak.

Számos címlap és kampány után 2017 szeptemberében, Gianni Versacenak halálának 20. évfordulóján több más '90-es évekbeli ikonikus modell társaságában egy este erejéig ismét visszatért a milánói divathéten, majd 2021-ben Olivier Rousteing kedvéért szántotta végig a párizsi kifutót. A Balmain divatház ifjú zsenije ugyanis tavaly ünnepelte a francia márkával közös munkájának 10. évfordulóját, ahol az új kollekció mellett Olivier eddigi legemblematikusabb ruhái is újra rivaldafénybe kerültek.

Olivier Rousteing és egykori francia first lady barátsága pedig azóta is töretlen, Carla Bruni legutóbbi posztja alapján pedig nagyon úgy tűnik, hogy ismét valami közös projekten dolgoznak, ami őket ismerve szinte biztos, hogy felejthetetlenül ütősre sikerül majd.

Az egykori modell szexi táncát elnézve mit is mondhatnánk? Egy biztos: 54 évesen is kirobbanó formában van és alig várjuk, hogy végre minden titokról lehulljon a lepel!


És ha már szóba jött a Balmain, kattints tovább és ismerd meg jobban a francia divatház történetét!

Nézd meg a galériánkat - 9 kép
Egy kis divattörténet: A Balmain divatház története