Bruce Willist a színészet gyógyította ki gyerekkori betegségéből

Forrás: Getty Images
2022. április 27.
Szerző: Ujvári Viki

Bruce Willist a gimiben sokszor csúfolták is emiatt.

Bruce Willis lánya, Rumer március végén egy hivatalos közleményben jelentette be azt, hogy édesapja végleg nyugdíjba vonul. A 67 éves színésznél ugyanis afáziát diagnosztizáltak, ami sajnos hatással van a kognitív képességeire, így egy ideje a kommunikáció is nehézkessé vált számára. Az akciófilmek sztárja tehát végleg búcsút intett a szakmának, ami egykoron segített neki abban, hogy egy gyerekkori traumájából végleg kigyógyuljon.

Bruce Willis 10 éves volt, amikor 1972-ben szülei elváltak, a család széthullásával járó komoly érzelmi terheket annyira nem tudta feldolgozni, hogy dadogni kezdett. Ez a neurológiai rendellenesség pedig komoly gondot jelentett tini évei alatt is, így talán maga sem gondolta volna, hogy drámaszakkör segíthet neki abban, hogy végre megszabaduljon beszédproblémájától.

Alig tudtam beszélni. Három percbe telt, mire befejeztem egy mondatot. Mindez megterhelő annak, akik szeretné kifejezni magát, szeretné, hogy meghallgassák, de nem megy. Ijesztő volt. Aztán amikor elkezdtem játszani egy darabban, elmúlt a dadogás. Fenomenális érzés volt

- nyilatkozta korábban a sztár.

Bruce Willis a gimis évei végén csatlakozott a suli dráma klubjához, ahol idővel ráeszmélt arra, hogy a színpad csodákra képes, hiszen ahogy fellépett a világot jelentő deszkákra megszűnt a dadogása. És bár kezdetben a közönség távozása után még vissza-visszatért ez a zavaró beszédhiba, végül tanárai segítségével sikerült teljesen elhagynia azt, hogy egy szép napon Hollywood egyik legünnepelt akcióhősévé váljon és több mint 70 filmben mutassa meg különleges színészi tehetségét.


És ezt láttad már?

Nézd meg a galériánkat - 10 kép
Hírességek, akik súlyos betegségük ellenére is ismertek és sikeresek lettek