Bennfentes: "Alexander Wang megleckéztetett"

2014. november 5.
Szerző: admin

Frák Peti stylist, az Attractive modellügynökség bookere igazi bennfentesként avat be titeket a hazai divatvilág kulisszatitkaiba.


"Visszanyal a fagyi, a merkúr retrograd, Murphy törvénye és sorolhatnék még sok más mondást és definíciót arra, mikor minden ellenünk van, ha belegebedünk sem jönnek össze a számításaink. Valahogy így történt ez velünk is néhány napja… Két héttel ezelőtt nagy örömmel, és mint mindig, hatalmas lelkesedéssel indultunk neki egy fotózásnak.
Abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy elsőként kaparinthattam meg az Alexander Wang keze által életre keltett darabokat, amiket a H&M-nek készített. Forgács Benjaminnak hála, a kollekció szakmai bemutatója után elhozhattam számos darabot a showroomból. Október 23-át, mint Dagobert bácsi az aranyai között, úgy ünnepeltem és úszkáltam én is a nappalimban a Wang-cuccok között.


Három napunk volt kitalálni egy teljes koncepciót és mivel odáig vagyok az egész kollekcióért és túl sok időm sem volt a fotózásig, úgy döntöttem nem keverem más márkával a darabokat, önmagukban, kicsit más sémán mozgatva szeretném megejelníteni a ruhákat. Jött is az ötlet, hogy csináljunk egy vidéki anyagot, átértelmezve a sportos jelleget egy kicsit szürreális hangulatba helyezve azt.
Állandó fotós barátommal, Mihály Zoltánnal lepróbáltuk a darabokat, asszisztense, Szalay Márk befotózta lakhelyét és neki is vágtunk a stábbal hajnal 4-kor Abádszalók földútjainak. Péntek reggel Márkéknál kipakoltunk reggeliztunk, Galambos Eszter feldobta a sminket, Almássy Bálint sec-perc alatt megkreálta a hajat és elindultunk az esőben első helyszínünkre.


Jenny, az Attractive újdonsült csodabogara kezdő létére vérprofi viselkedést tanusítva tűrte a hideget és az esőt, ami egyébként vízszintesen zuhogott és a széltől a 6 fok csontig hatoló fagynak érződött. Térdig érő sárban, összefagyva lelőttük az első képet, majd konstatáltuk, ilyen körülmények között ez lehetetlen vállalkozás. Visszatértünk a bázisra, átfagyva, tanácstalanul, gubbasztva bambultunk magunk elé.

Elkezdtünk villámgyorsan másik városokat nézni új helyszín és kedvezőbb időjárás reményében de tudtuk legbelül, ez már füstbe ment terv. Hazament a beauty szekció és a modellünk. Zoltánnal nem voltunk hajlandóak feladni a harcot, így mi lent maradtunk és mantráztuk az időjárást eszeveszetten. Másnapra leszerveztem egy újabb stábot, akik ráértek és kocsival hajlandóak voltak újra hajnalban eljönni és visszaszállítani a modellünket. Mi addig Márkéknál meghúztuk magunkat, sarasan, feszülten, telefontöltő és tiszta ruha nélkül.
Másnap megérkezett a felmentősereg, Kiss Pál szintén a Close szalon remek fodrásza, valamint Magyar Eszter sminkes hozta a jókedvet és a jó időt, na és persze Jennyt. Olyannyira sikerült a mantrázás, hogy 15 fok lett és sehol egy felhő sem, ami persze szintén katasztrófálisan hatott a hangulatra képileg és a koncepciónkba sem fért épp bele. Így aztán próbáltuk kihozni a legjobbat és a legtöbbet a lehetőségekből és az időjárás miatti helyszíncserékből. Mondanom sem kell, amit elképzeltünk az vagy nem nézett ki jól már a helyszínen, vagy az alapkoncepciónktól annyira eltért, hogy nem tudtunk azonosulni vele.
Hatalmas tanulópénz volt ez a fotózás, és bár megszületett néhány kép, nem sikerült az eltervezett koncepciót megvalósítanunk teljes egészében, de a stáb és a csapat, valamint Jenny hősiesen helyt álltak, így hatalmas hála mindnekinek utólag is.
Nézd meg a galériánkat - 16 kép
InStyle - Bennfentes: "Alexander Wang megleckéztetett"

Kattintsatok a werkfotókért!

A kedvemet azért nem szegte annyira a fotózás, hogy most csütörtökön ne rohamozzam meg a hivatalos megnyitón a kedvenc darabjaimért a Vörösmarty téri H&M üzletét. ;)

Íme a teljes fotósorozat, szeressétek!