Tudtad? Nyomós oka van annak, hogy Barbie miért nem ment férjhez és nem szült gyereket soha

Forrás: Barbiemedia
2023. augusztus 1.
Szerző: Ujvári Viki

Barbie-nak az elmúlt 64 évben több mint 200 munkahelye volt, ám mégis van két olyan szerepkör, amiből a gyártó tudatosan zárta ki őt.

A Barbie című filmet csak nemrég mutatták be a mozikban, de a világ igazából már tavaly óta a készülő történet bűvöletében él, és ehhez az őrülethez minden bizonnyal nagyban hozzátett az is, hogy a filmkészítők szinte a forgatás kezdetétől fogva aktívan promózták is a készülő anyagot. Az őrületbe pedig a divatszakma és a Mattel is beszállt, így mostanság tényleg minden erről szól, na meg arról, hogy az amerikai cég miként volt képes egy ilyen komoly világot felépíteni egy divatbaba köré, ami mára már a legkeresettebb játék lett a piacon.

A gyártó hosszas ötletelés után végül 1959. március 9-én mutatta be először Barbara Millicent Robertset, azaz ismertebb nevén Barbie-t a New York-i Nemzetközi Játékkiállításon. A siker pedig akkora volt, hogy immáron 64 éve töretlennek mondható. A játék népszerűségének titka minden bizonnyal abban is rejlik, hogy a készítők egy olyan babát álmodtak meg, aki számára nincs lehetetlen, aki bárki lehet, aki csak lenni akar, és azon is munkálkodtak, hogy ezt a kislányok felé is a lehető legjobb módon közvetítsék is. Az elmúlt évtizedekben így nemcsak űrhajós Barbie született, de elnök, tűzoltó, állatorvos, pilóta, asztronauta, popsztár és még vagy közel 200 (tényleg!) munkakört sorolhatnánk.

forrás: Barbiemedia

Azonban jobban belegondolva Barbie életében volt két olyan szerepkör, amibe soha nem csöppent bele, ez pedig a feleség és az anya. A döntés pedig a gyártó részéről abszolút tudatos volt, a játék ötletgazdája, Ruth Handler ugyanis nem szerette volna, ha a kislányok önfeledt játékkal töltött perceit is a házasság és az anyaságra való törekvés eszmerendszere járja át. „Az 1960-as évek elejére a Mattelt elárasztották a rajongói levelek, amelyekben azt kérték, hogy Barbie menjen hozzá örök barátjához, Kenhez, és szüljön gyereket. Ám Handler visszautasította ezen kérést, mert nem akarta tovább erősíteni azon elképzelést, hogy a fiatal lányoknak csak a házasságra és az anyaságra kell törekedniük. Annak ellenére, hogy Barbie számos esküvői ruhát öltött magára, soha nem állt az oltár elé” - olvasható Renée Rosen nemrégiben megjelent cikkében. A rajongókat is meglepte ezen tény, hiszen sokan úgy emlékeznek, hogy egykoron játszottak terhes Barbie-val, de az bizony nem ő volt, hanem a barátnője, Midge. A várandós baba 2002-ben került a boltokba, de a Mattel annyi vásárlói panaszt kapott amiatt, hogy a játék igazából promótálja a tinédzserkori terhességet, hogy viszonylag gyorsan le is került a polcokról, és csak 2013-ban került vissza, de ekkor már baba és terhespocak nélkül.

Hogy milyen fontos is a sokszínűség és milyen komolyabb állomásokkal járt a Barbie evolúció eddig? Azt galériánkra kattintva megtudod!

Nézd meg a galériánkat - 16 kép
Barbie evolúciója az elmúlt 64 évben