Showroom, stúdió és rendezvényhelyszín. Kell ennél több?

Forrás: Muszi Vivien
2020. augusztus 26.
Szerző: Horváth Petra

Az impozáns YBL Miklós által tervezett Róth család bérházában található B72 Stúdió többet rejt magában, mint azt elsőre gondolnánk. Története két évre nyúlik vissza, mikor Tóth Helga, a stúdió megálmodója és létrehozója elsőként nyitotta meg a B72 kapuit, az akkor még alig 180 nm2-es Bajcsy-Zsilinszky úti lakásban.

Helga ekkor már több éve vezette sikeresen a saját divatmárkáját, ez idő alatt pedig kialakult benne az igény arra, hogy az általa is gyakran igénybe vett szolgáltatásokat egyetlen helyszínen találhassa meg. Mikor realizálta, hogy ez a bizonyos koncepció még nem létezik a piacon, ugyanakkor a saját igénye nem egyedülálló, eldöntötte, hogy ő maga fogja létrehozni a tökéletes stúdiót:

„Szerettem volna, ha a műhelyem kialakítása és a legfontosabb általam is igénybe vett szolgáltatások, mint a divatanyagok fotózása és a kisebb-nagyobb rendezvények leszervezése lehetséges lenne egyetlen helyszínen. Mivel nem találtam ehhez semmilyen alternatívát, viszont láttam rá a piaci igényt, elhatároztam, hogy majd létrehozom én – elsőként – ezt az egyedülálló koncepciót. Hosszas tervezgetés és kutatást követően megtaláltam a tökéletes helyszínt az álmom megvalósításához a Bajcsy-Zsilinszky úton. Persze rengeteg akadályt kellett leküzdenünk a csapatommal, mire 2018-ban megnyithattunk, de minden nehézséget megért, mikor láttam, hogy az én szerelem-projektem szépen, lassan mindenkit rabul ejt.”

A koncepció sikerességét az is mutatja, hogy alig két év leforgása alatt kinőtték az eredeti helyszínt, és új otthonra leltek a Múzeum körút 19-es szám alatt, ezúttal közel 300 nm2-es területen.

„Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen rövid időn belül kinőjük az eredeti helyszínt, de megtörtént. És így, a második megnyitón is túl, azt kell hogy mondjam, elképesztően hálás vagyok, hogy így alakultak a dolgok. Most végre lehetőségem lesz olyan projekteket is megvalósítani, amiről régóta álmodom! Például a meglévő szolgáltatások mellett szeretném beindítani a fiatal tehetségeket támogató gyakornoki programomat, amit egy úgynevezett „inkubátor” program követne azok számára, akikben megvan a potenciál, hogy saját vállalkozásba kezdhessenek. És emellett számtalan más, egyelőre még titkos terv, illetve projekt van a tarsolyomban.”

A megújult és kibővült B72 Stúdió ezúttal tehát 300 nm2-en, a belváros közvetlen szívében ad otthont a showroom részlegnek, a fotóstúdiónak és a rendezvényhelyszínnek egyaránt. Kínálatukban olyan márkák kapnak helyet, mint a Sophie Molnar Design, Silph Serata, Millaas Fashion, Monik Fashion, DiN’ART, Cicée by Borhi Cecília, Helga Toth és Kico Design. De természetesen további márkák jelentkezését is szeretettel várják.

A teljesen felszerelt fotóstúdió pedig 3 különböző stílusban kialakított helyiséggel várja a bérlőket. A csavar ebben a szolgáltatásban, hogy nem csak fotósok és cégek valósíthatják meg itt a kreatív projektjeiket, hanem a kiajánlási lehetőségnek – ami annyit tesz, hogy a stúdió saját fotósokkal is rendelkezik – köszönhetően akár magánszemélyek is.

forrás: Muszi Vivien

Mindezek mellett pedig a 150 fő befogadására is alkalmas impozáns és tágas tér tökéletes helyszínt biztosít bármilyen esemény megszervezéséhez. Nem mellesleg pedig tehetséges művészeknek is kínálnak kiállítási lehetőséget, legutóbb például a megnyitón debütált Sebestyén Theodóra képei voltak megtekinthetőek.

„Idén szeptembertől az egészségügyi előírásokat betartva fogunk saját, exkluzív – a megnyitónkhoz hasonló – rendezvényeket is tartani. Szeretnék minél több lehetőséget biztosítani a hozzánk látogatók számára, hogy ők is beleszerethessenek ebbe az egyedülálló helyszínbe, ahogyan az én szívemet is rabul ejtette, mikor elsőként léptem be ebbe a házba. Elképesztő potenciált látok mind az általam megálmodott koncepcióban, mind a Róth család bérházában. Remélem, hogy egy napon mi is a pezsgő budapesti kulturális és művészeti élet szerves részét képezhetjük majd.”

Bátran jelenthetjük ki tehát, hogy Tóth Helgának sikerült létrehoznia egy Magyarországon egyedülálló és minden szempontból lenyűgöző stúdiót, amit hamarosan talán már kulturális központként tarthatunk számon.

Még több képért kattints a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
B72 Stúdió