Csalódás! Megnéztem az And Just Like That első részét, de bár ne tettem volna

Forrás: HBO
2021. december 10.
Szerző: Adél

Végre elstartolt az And Just Like That, de az első rész után felmerül a kérdés: vajon tényleg erre vágytunk?

Minél több folytatást, rebootot, remake-et és renreunion-t látok, annál biztosabb vagyok abban, hogy miért született meg ki tudja már hány évszázaddal ezelőtt az a lezárás, hogy „és aztán boldogan életek, amíg megnem…”. Mert hogy vannak dolgok, amiket nem lehet megismételni, azzal pedig pláne nem jó érzés szembesülni, hogy mi az, ami happy end után következik, és erre tökéletes példa az And Just Like That is.

forrás: GettyImages

A Szex és New York folytatásáról sokan sokáig álmodoztak, ahogy én is, ám közben sosem gondoltam bele igazán, hogy mit is várnék az újabb évadoktól, az igazság pedig akkor csap arcon, amikor végre megkapod, amire vágytál. Elpereg az élet. A világ megváltozott és vele a szereplők is, vagy legalábbis az egészen biztosan, ahogy 2021-ben próbálják megállni a helyüket az őrületes pörgésben. Carrie Bradshaw már nem is tudja, hogy milyen a jó szex, vagy inkább mondjuk úgy, milyen a jó szex a mai felfogás szerint, a szereplők szájából pedig épp olyan természetellenesen és erőltetetten gurulnak ki az olyan mondatok, mint „megy az Instgramra”, „a podcast manapság kötelező”, „rám tudsz írni el a LinkedInen”, mint nekünk. A Szex és New York a 90-es években dübörgött igazán, a kemény tősgyökeres rajongók pedig épp ott járnak a korban, mint most Carrie, Charlotte, és Miranda, akik veszettül próbálják felvenni a versenyt nem csak az idő múlásával, de az olyan épp trendi dolgokkal, mint a közösségi média. Már nem ők a legmenőbb csajok a városban, már nem az ő éjszakai kalandjaiktól hangos a ház, és Carrie már nem a pulcsijait tartja a sütőben. Ami viszont jó, hogy az And Just Like That... (És egyszer csak...) az első perctől hozza a megszokott hangulatot. Mint egy jó barátnő, akivel mindegy, hogy mennyi idő telik el az utolsó beszélgetésetek óta, épp ott folytatjátok, mint legutóbb. Ahogy Carrie stílusa is még mindig toppon van, hozzá hasonló divatikon se előtte, se azóta nem született a sorozattörténetben.

forrás: GettyImages

Az első covidos poén után megtudhatjuk a választ arra, hogy hová lett Samatha, és az új évad már az első részben próbál kikorrigálni néhány régi, a sorozattal szembeni kemény kritikát, mint a rasszizmus, vagy a sarkos vélemények a szexuális identitásról. Mentségükre legyen mondva, hogy A Szex és New York idején még tényleg más idők voltak. Van például egy olyan rész, amiben Carrie azt fejtegeti, hogy létezik-e egyáltalán olyan, hogy biszexuális, vagy ezt a szót inkább csak azokra használják, akik épp elindultak a „melegváros” felé, de arra is volt példa, hogy a harmadik évadban csak úgy simán beleálltak a transzexuálisokba. Természetesen ezek a jelenetek már abszurdnak hatnak, a világra való nyitottság pedig az új évad minden jelenetben érződik, sőt, talán már-már karikírozza a mai korszellemre jellemző túlzott PC-skedést.

Előjáróban nem akarunk lelőni semmit, ezért csak annyit mondunk, ha érezni akarod az idő múlását, és szembesülni akarsz azzal, hogy már semmi sem ugyanaz, akkor semmiképp se hagyd ki az And Just Like Thatet, de készülj fel, mert ez már nem a Szex és New York, és spoilerből pedig legyen elég annyi, hogy az első rész után már megkérdőjelezhetetlen tény, hogy soha többé nem is lesz ugyanaz.

És ezt láttad már?

Nézd meg a galériánkat - 8 kép
Dolgok, amiket a Szex és New York adott a világnak