Akkor és most: Így néznek ki most az Addams Family filmek sztárjai

Forrás: UIP-Duna Film, InterCom
2023. december 10.
Szerző: Ujvári Viki

A '90-es évek ikonikus filmjeinek listájáról bizony az Addams Family sem hiányozhat!

A Charles Addams amerikai karikaturista által megálmodott Addams Family először 1938-ban, a The New Yorker magazin hasábjain tűnt fel egyoldalas képregény formájában, úgymond egyfajta görbe tükröt tartva a 20. század idillikus családmodelljével szemben.

Az igencsak különc, gazdag család történetei pedig olyannyira sikeresnek bizonyultak, hogy 1964-ben filmsorozat készült belőlük a két évadon át futó szériához készült főcímdal pedig akkora telitalálatnak bizonyult, hogy az utána következő rajzfilmekben, illetve az egészestés filmekben is ezek a dallamok köszönnek vissza. A leghíresebb adaptáció mind közül az 1991-ben bemutatott Addams Family – A galád család, amit szinte ugyanezzel a szereplőgárdával sikerült folytatniuk 1993-ban az Addams Family 2. - Egy kicsivel galádabb a család címmel.

forrás: Fórum Hungary

1990-ben a forgatás azonban nem indult annyira gördülékenyen, mint ahogy tervezték, eredetileg ugyanis az Orion Pictures készítette volna el az alkotást, ám a kialakult csődhelyzet miatt kénytelenek voltak átadni a Paramountnak a projektet, ahol viszont az újonnan kinevezett főnökség már nem annyira rajongott az ötletért, és ez a forgatásra is rányomta a bélyegét. Barry Sonnenfeld által rendezett mozi végül hatalmas sikernek bizonyult és az egész világot meghódította a bizarr, ám kétségtelenül sajátos, fekete humorral dolgozó család története.

Népszerűségük pedig a mai napig töretlen, így nem meglepő, hogy a Netflixen 2022-ben debütált, a família lánycsemetéjére épülő Wednesday című sorozat a streamingszolgáltató egyik legfelkapottabb szériája lett. Szóval most kicsit felbolygatjuk a múltat és megnézzük, hogy ez eredeti film szereplői mennyit változtak a premier óta eltelt több mint 30 évben.

Kattints tovább és mutatjuk, hogy mi történt az Addams Family egykori szereplőivel!

Nézd meg a galériánkat - 11 kép
Akkor és most: Így néznek ki most az Addams Family sztárjai

És ezt láttad már?

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
6 alkalom, amikor Jenna Ortega szuperdögös Wednesday Addamsnek öltözött