Adamik Luca az Attractive ügynökség modelljeként bejárta már a fél világot, olyan divatházak kifutóin lépkedhetett már, mint az Armani, a Miu Miu, vagy a Moschino. Megszállottan olvas, tapasztal és figyel, ha röviden kellene bemutatnia magát, akkor maximalista, érzékeny, nyitott, individualista és érzelmileg túlfűtött jelzőket használná. Luca korábban az instyle.hu online vendégszerzőjeként is dolgozott, legutóbb pedig a Párizsi Couture divathéten Giorgio Armani és Jean-Paul Gaultier ruháit mutatta be. De mostani interjúnkban nem a divat volt a téma, a szépség szubjektív: erről beszélgettünk vele.
Mi egy átlagos reggelen a szépségápolási rutinod?
Átmosom az arcom a kedvenc arclemosómmal, aztán befújom az Omorovicza Királynő permettel.
Amíg a bőröm megszárad, lefőzöm a kedvenc rózsa- és jázminszirmos teámat, amiből minden reggel egykancsónyit megiszom. Egy japán arcmasszázstechnikával felviszem az arcszérumot (The Ordinary). Majd jöhet a Jurlique vagy a Dr. Hauschka rózsaillatú hidratálója, ami után színezett fényvédőt használok.
Volt magadon olyan külső tulajdonság, amelyet időbe telt megszeretned?
Persze. Sosem felejtem el az iskolai orvosi vizsgálatokat, ahol mindig szánakozva szidott le az orvos azért, mert 183 cm-es magasságomhoz képest kórosan soványnak számítok a testtömegindex normája szerint. Közben én világéletemben természetesen voltam ilyen vékony, ha a tükörbe néztem, egészséges testet láttam. Persze a kortár-saim ideálja sem ez a testalkat volt. Amikor 16 éves koromban önbizalom-hiányosan modellkedni kezdtem, rácsodálkoztam, hogy ebben a világban az alakom mindenki szemében gyönyörű. A hosszú, vékony orrom is mindig nevetség tárgya volt a suliban, itt meg az „arisztokrata profilom” miatt dolgoznak velem. Ma már nincs olyan része a testemnek, amit ne szeretnék, ez a modellkedés legnagyobb ajándéka.