Az elmúlt egy évben többször is felmerült az, hogy Daniel Craig után Aaron Taylor-Johnson veszi át a 007-es ügynök szerepét. És bár egy időre azonban csillapodtak a kedélyek, az elmúlt hetekben viszont olyan bennfentes infók keltek szárnyra, miszerint a készítők már fel is kérték a 33 éves brit színészt a James Bond-filmek főszerepére.
Hogy végül ki is a brit titkosszolgálat legújabb kémje, azt még nem tudni, mindenesetre mi úgy gondoltuk, hogy utánanézünk egy kicsit Aaron Taylor-Johnson munkásságának. A sztár 1990. június 13-án született az angliai High Wycombe-ben, és mindössze 6 éves volt, amikor színészkedni kezdett. 2000-ben egy kisebb epizódszerepet bíztak rá az Armadillo című sorozatban, amit 2002-ben a Széttéphetetlen kötelék című egészestés film követett, 2003-ban pedig már a Londoni csapásban bizonyította tehetségét Jackie Chan és Owen Wilson mellett. Innentől kezdve szépen lassan egyre nagyobb lehetőségek találták meg őt, és az elmúlt években már olyan filmekben láthatta őt a közönség, mint az Éjszakai ragadozók, a Tenet, a King's Man: A kezdetek, az Anna Karenina, A gyilkos járat, vagy a legutolsó mozija, A kaszkadőr, melyben Ryan Gosling oldalán szerepel, és aminek a premierje itthon május 2-án lesz majd. Most viszont mutatja eddigi filmjei listáját, azaz egészen pontosan azt, hogy a nézők, hogyan is értékelték őket.
Kattints tovább és mutatjuk Aaron Taylor-Johnson top 16-os szerepeinek a listáját a legnépszerűbbtől kezdve, egészen a legrosszabbnak értékeltig a Rotten Tomatoes-on!
Aaron Taylor-Johnson top 16: A legnépszerűbbtől a legrosszabb filmjéig
És ha már szóba került James Bond, akkor ezt az érdekes válogatást se hagyd ki!
Akkor és most: így néznek ki ma az egykori Bond-lányok