A legizgalmasabb női ruhadarab

2019. október 20.
Szerző: Nóri

A melltartó rövid története.

Egyesek a nők felszabadításának eszközét látták benne, mások éppen hogy az elnyomásukét

Ha van ruhadarab, amely szorosan összeforr a nők és asszonyok történelmi szerepének alakulásával, akkor az csakis a melltartó, amelynek sziluettje bámulatos mennyiségű formát öltött az évezredek során: a rafinált újítástól egészen a rettenetes kínzóeszközig tartó skálán mozgott. Hogy ki volt az, aki elsőként valóban feltalálta a melltartónak tekinthető ruhadarabot az máig vita tárgya.

Az első darabok egyike a brooklyni Henry S. Lesher nevéhez köthető, aki fából és drótokból tervezett felesége számára "fehérneműt" - sikertelenül.

forrás: Pinterest

Majd az 1860-as években jött egy nő, Hermine Cadolle, aki a fűzőt két részre osztotta, és az itt látható szabadalmi kérelmében egy melltartóra már valóban emlékeztető alternatívával találkozhatunk. Habár az anekdoták szerint Mademoiselle Cadolle fehérnemű üzletében még a legismertebb kémnő, Mata Hari is vásárolt, a történészek mégsem őt tekintik a melltartó feltalálójának.

A nagyvilági dáma, Caresse Crosby egy nap, amikor az általa szervezett úri mulatságra készülődött, sehogy sem volt elégedett a fűzőjével, amely előnytelenül összeráncolta selyemruhája finom esését. Elszalasztotta szobalányát két zsebkendőért, amelyeket háromszögletűre hajtogatott, majd és cérna segítségével szalagokkal rögzítette össze őket. És voilá! Megszületett a melltartó, amelyet rögvest szabadalmaztatott.

Az első világháborút megelőző évek lazább esésű ruhái már nem követelték meg a fűző viselését, míg a melltartó egyre nagyobb népszerűségre tett szert. A korszak flapper avagy garcon stílusa a fiús, androgün testalkatot preferálta, így a melltartók inkább laposították, semmint domborították a kebleket. A nőies vonalak a 1930-as évekre tértek vissza a divatba, a s velük a melltartók is visszakapták eredeti feladatukat: a keblek hangsúlyozását, amihez az elasztikus anyagok, pántok kifejlesztése nagy segítséget nyújtott.

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
Torpedo melltartók

A melltartó hódító útjának az 1960-as években kezdődő feminista mozgalmak vetettek véget: nők ezrei dobták el tüntetésképpen fehérneműiket, illetve minden olyan hamis képet festő vagy kényelmetlen ruhadarabot, mint a magas sarkú, műszempilla vagy hajcsavaró. Másnap a New York Post hangzatos szalagcímben melltartó-égető feministákról számolt be, habár lángokba semmit nem borítottak.

Nézd meg a galériánkat - 8 kép
TOP 8 ikonikus melltartó

A csaknem három évtizede a pályán lévő 49 éves szexikon filterrel vagy filter nélkül...

Tovább olvasok