Ami A hó társadalmából már kimaradt! 8 dolog, ami azután történt, hogy kimenekítették a túlélőket az Andokból

Forrás: Netflix
2024. január 29.
Szerző: Csenge

A hó társadalma igazi sikerfilm lett a Netflixen. De mi történt miután a repülőgép-szerencsétlenség túlélőit kimenekítették az Andokból? Íme mindaz, ami a filmből kimaradt!

Nemrég debütált a Netflixen A hó társadalma című film J.A. Bayona rendezésében, amelyet a filmes szakemberek a túlélő thriller műfajába sorolnak, és amely a világ talán legborzalmasabb légi katasztrófájának történetén alapul. Talán már te is hallottál arról a repülőgépről, amely 1972. október 13-án lezuhant az Andokban, fedélzetén 40 utassal és 5 fős személyzettel. Az utasok közül 19-en az Old Christians Club Rugby Egyesület csapatának tagjai voltak, akik családtagjaikkal és barátaikkal utaztak. A személyzetből hárman, az utasok közül pedig kilencen a zuhanás és becsapódás során haltak meg, a többiek pedig a tragédiát követő napokban, hetekben hunytak el a sérüléseik, az éhezés és fagyás következtében.
Mindössze 16-an maradtak életben, ők pedig súlyos árat fizettek ezért, élelem híján kénytelenek voltak halott társaik testéből enni. Végül úgy menekültek meg, hogy ketten közülük, név szerint Fernando Parrado és Roberto Canessa mindenféle felszerelés nélkül megmászott egy 4650 méteres csúcsot, majd 61 kilométer gyaloglás után végre elérte a civilizációt és segítséget kért. Így két és fél hónappal a katasztrófa után a túlélők megmenekültek a hegy fogságból.

És, hogy mi történt, miután megtalálták őket? Tudd meg galériánkból azt, ami A hó társadalmából már kimaradt!

Nézd meg a galériánkat - 8 kép
8 dolog, ami azután történt, hogy megmentették az 1972-es légi katasztrófa túlélőit az Andokból

Tudtad? Tizennégyen még ma is élnek! Ebben a galériában megtudhatod, hogy hogyan alakult A hó társadalma valódi túlélőinek sorsa, miután kimenekítették őket az Andokból!

Nézd meg a galériánkat - 16 kép
16 különleges életút: Így folytatódott A hó társadalma valódi túlélőinek élete