6 éves a Luisa Spagnoli Magyarországon

6 éves a Luisa Spagnoli Magyarországon

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Facebook
Twitter
Pinterest

A történelmi olasz brand idén ünnepli magyarországi fennállásának 6. évfordulóját. Az első magyarországi üzlet éppen hat évvel ezelőtt 2010. októberében nyitotta meg kapuit Budapesten a Párizsi utca 1. alatt. Ezt követte 2012. márciusában Győrben a Kazinczy utcában a második üzlet, majd 2015. augusztusában Debrecenben a Piac utca 16-ban a harmadik szalon. Október 25-én az idén tavasszal megnyílt –a Luisa Spagnoli cégtörténetét is bemutató- Grifolino Museo-ban tartott rendezvényen Őexcellenciája Maria Assunta Accili Sabbatini Olaszország magyarországi nagykövete és Erdei Edit a Cívisház Zrt. gazdasági igazgatója mondtak köszöntőt az évforduló alkalmából.

Kép

A partyn levetítésre került a cég magyarországi történetét bemutató kisfilm. A rendezvénnyel egyidejűleg megnyitásra került az idén Pulitzer- díjjal kitűntetett Balogh László fotográfus ’Hortobágy’ című kiállíása, amely 2016. december 31-ig látogatható a múzeumban.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Őexcellenciája Marie-France Raymonde Adeline André a Belga Királyság nagykövete, Otilia Kácerová asszony a szlovák nagykövet felesége, Dott. Marco Bulf, az Olasz Külkereskedelmi Intézet magyarországi igazgatója.

Kép

Videók

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Kép
Sztárok

Nem semmi! Rihanna egy igen extrém frizurával készül a MET-gálára: mindenkit sokkolt, mikor meglátta! - FOTÓK

A sztárvilág már nagyban készül a ma esti MET-gálára, Rihanna pedig spoilerezett a megjelenését illetően: ezzel az új frizurával készül az eseményre!

Kép
Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

A striák ellen nincs tökéletes megoldás, de vannak olyan különféle módszerek, amik segíthetnek kiegyenlíteni a bőrtónusbeli különbségeket.

Kép
Életmód

3 gyulladáscsökkentő étel, amit minden 40 év feletti nőnek ennie kellene: így kerülheted el a menopauzával járó hízást

Te is a menopauza kellemetlen tüneteivel küzdesz? Mutatjuk milyen gyulladáscsökkentő ételeket fogyassz, amikkel enyhítheted őket, ráadásul a súlygyarapodást is elkerülheted!

Kép
Életmód

A vitamininfúzió előnyei: Minden, amit tudni érdemes erről az új terápiáról

Szeretnéd fokozni az egészségedet és feltöltődni energiával? Akkor a vitamininfúzió lehet a megoldás számodra: íme minden, amit tudni érdemes róla!

Kép
Stílus

Utazz velünk a múltba: Nosztalgikus fotók a MET-gála történetéből

Május 6-án kerül megrendezésre a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum adománygyűjtő estje, ismertebb nevén MET-gála, ami az év egyik legnívósabb és ruhák szempontjából minden bizonnyal az egyik leglátványosabb sztáreseménye.

Kép
Sztárok

„Az egész olyan, mint egy idióták parádéja” - 8 híresség, akit nem látnak szívesen a MET-gálán (és nem is szívesen mennének el)

A MET-gála nem minden hírességnek van benne a top 10-es programlistájában - sőt még a top 1000-ben sem.