5 dolog, amit nem tudtál Kásás Tamásról

2014. június 4.
Szerző: admin

Kásás Tamás a júliusban megrendezendő budapesti vízilabda-Európa-bajnokság férfi nagykövete. Nemrég nyitotta meg éttermét, a Tommy di Napolit, ahová a dél-olasz ízeket hozza el, egyenesen Nápolyból, a Vezúv lábától. A júniusi InStyle-ban alaposan kifaggattuk őt ezekről is.


Most 5 érdekességet osztunk meg vele kapcsolatban, amelyekről talán nem is tudtatok eddig. Ha elolvastátok, kattintsatok ide a fotózáson készült werkvideóért is.

1. Ha nem a vízilabdában, akkor valószínűleg a teniszben ért volna el kimagasló eredményeket.
„Mindig szerettem nézni ezt a játékot. Egyszer, gondoltam elmegyek, kipróbálom, hogy megy nekem. Miután első alkalommal 3 szettben megvertem az edzőt, azt mondta, ne menjek többet, mert nem tud mit tanítani nekem.”

2. Már 12 évesen 180 centiméter magas volt.
„Eleinte nagyon zavart a magasságom, de végül kiegyeztem vele. Van előnye is annak, hogy a többiek fölé magaslok. Például az, hogy minden helyzetben átlátok a tömeg felett.”
Munkatársunk, Visnyei Kata magas sarkúban próbálta felvenni Tamással a versenyt. Mégis ő győzött...:)


3. A Testnevelési Egyetemen tanult, sportmenedzsernek készült.
„Másodéves voltam, amikor megkerestek, hogy legyek profi. Az egyetemista lét és a profi sport összeegyeztethetetlen volt számomra. Nápolyt és a vízilabdát választottam.”

4. Bár azt mondja, minden ízre nyitott, mégis az olasz konyha a kedvence.
„Néhány tésztaféle elkészítését még Olaszországban megtanultam, amikor a Recco csapatában játszottam. Mostanában határoztam el, hogy az éttermem (Tommy di Napoli) olasz szakácsától ellesek pár egyszerű, de autentikus konyhai trükköt.”

5. Ritkán szerepel reklámokban. Tavasszal a magyar Bravos kávé kérte fel, hogy legyen a kampányarca.
„Azért tettem kivételt, mert egy magyar márkáról van szó, ami hosszú évek óta a megbízhatóságot és a minőséget képviseli a piacon, és helytáll a nemzetközi márkák mellett.”
Kattintsatok ide és nézzétek meg a Kásás Tamás fotózásán készült werkvideót!

Beszereztétek már a júniusi InStyle-t? :)