13 Oscar-jelölt film, amit már most megnézhetsz a streaming oldalakon

Forrás: UIP-Duna Film
2024. január 23.
Szerző: Ujvári Viki

Az Oscar-jelöltek listája 2024-ben is erősre sikeredett!

Január 23-án végre napvilágra került azon Oscar-jelölt filmek listája, melyeknek minden esélyük megvan arra, hogy március 11-én este egy, vagy akár több nívós aranyszobrocskával gazdagabban térjenek haza a Los Angeles-i Dolby Színházból.

A január 8-án lezajlott Golden Globe-gála után már valamennyire sejteni lehetett azt, hogy a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia tagjai mely alkotásokat válogatják majd be a 96. Oscar-jelöltek listájára. És ahogy lenni szokott a jóslatok és a hetek óta erősen latolgatott papírforma ezúttal is hozta a vártakat.

A Legjobb film kategóriába többek közt bekerült a Barbie, az Oppenheimer, az Egy zuhanás anatómiája, a Megfojtott virágok, a Maestro és a Szegény párák is. A Legjobb rendező díjára idén Martin Scorsese (Megfojtott virágok) mellett többek közt Christopher Nolan (Oppenheimer) és Jorgosz Lantimosz (Szegény párák) is számíthat. A Legjobb színészek között helyet kapott a nagy esélynek tartott Cillian Murphy (Oppenheimer) és Paul Giamatti is (Téli szünet), illetve a Legjobb színésznők listája is hozta a vártakat gondolunk itt Lily Gladstone (Megfojtott virágok) vagy Emma Stone (Szegény párák) nominálására. Nagy örömünkre és büszkeségünkre idén is helyet kapott egy magyar jelölt a listán: Mihalek Zsuzsa, a Szegény párák című film berendezője a Legjobb production design kategóriában izgulhat majd március 11-én. Pár alkotás premierjére még várni kell itthon, de más filmeket már megtalálhatsz olyan népszerű streaming oldalakon, mint például a Netflix.

Hogy melyek ezek? Mondjuk is, hogy a 2024-es Oscar-jelölt filmek közül melyek azok, amik már fent is vannak egy-egy streaming oldalon!

Nézd meg a galériánkat - 13 kép
2024-es Oscar-jelölt filmek, amiket már megtalálsz a streaming oldalakon

És ha már az Oscar-díjátadóál tartunk, ezt láttad már?

Nézd meg a galériánkat - 10 kép
Az Oscar-gála 10 legemlékezetesebb története