Idén már 50 éves! Íme 12 érdekesség, amit talán nem is tudtál A Keresztapa II-ről

Forrás: Paramount Pictures / Getty Images
2024. február 25.
Szerző: InStyle Men

Idén éppen ötvenéves a film, amely hat Oscar-díjat nyert, és máig az egyik legsikeresebb, legkedveltebb folytatás.

Nagy ritkaság a filmművészetben, hogy egy folytatás felülmúlja az első rész sikerét. Pedig A Keresztapa II esetében pontosan ez a helyzet, legalábbis ami a díjakat illeti. A közönség igencsak elismeri mindkettőt, a nagy értékelős adatbázisokban is hasonló pontszámokat kaptak, de a szakmánál a második jobban betalált, tizenegy kategóriában jelölték Oscarra, ebből hatot el is nyert, míg az első szintén tizenegyből hármat.

Az 1974-ben bemutatott A Keresztapa II egyszerre előzménye és folytatása az 1972-es filmnek, idén pedig már kereken ötvenéves. Olyan kiváló színészekkel dolgozott együtt a zseniális rendező, Francis Ford Coppola, mint Al Pacino, Robert De Niro, Robert Duvall, Diane Keaton vagy Talia Shire, de nemcsak a sztori, a színészi játék és a rendezés teszi naggyá minden idők egyik legjobb és legnépszerűbb gengszterfilmjét, hanem minden egyes stábtag hozzátette a magáét.

Nézzünk most 12 olyan érdekességet, amit jó eséllyel nem is tudtál a filmről:

Nézd meg a galériánkat - 12 kép
12 érdekesség, amit talán nem is tudtál A Keresztapa II-ről

Szereted a gengszterfilmeket? Ezt már mindet láttad?

Nézd meg a galériánkat - 27 kép
27 nagyszerű gengszterfilm, amit vétek lenne kihagyni

Az InStyle Men írása.