Sikeres filmek és sorozatok, amikről senki sem tudja, hogy egy világsztár állt mögötte producerként

Forrás: Dick Thomas Johnson/Wikipedia, InterCom
2024. március 24.
Szerző: Ujvári Viki

A hírességekről sokszor szeretnek több lábon állni, egyeseknek pedig úgy tűnik, nagyon jó érzéke van a producerkedéshez! Te tudod, hogy a következő filmek és sorozatok mögött sztárok állnak?

A hírességek esetében abszolút nem meglepő az, hogy az adott szakmájuk mellett esetleg más területen is kipróbálják magukat. Egyesek a divat-, mások a szépségiparban találják meg azt a bizonyos pluszt, amit eddig kerestek, és vannak olyanok, akik a filmkészítés egy addig számukra ismeretlen, de azért kellőképpen kihívásokkal teli területén vágnak bele valami újba.

Egy készülő alkotáshoz támogatókra és jelentős tőkére is szükség van, és ehhez megtalálni és be is vonni a megfelelő embereket sosem volt egy könnyű feladat. A listánkban szereplő hírességek felhasználva ismertségüket álltak be egy-egy projekt mögé, segítve azt, hogy egy szép napon film legyen belőle, és ehhez a célhoz akár még könnyedén vállalták magukra a produceri feladatokat is. Whitney Houston pont olyan bátor volt, mint Brad Pitt vagy Selena Gomez, de nem is árulunk el többet.

Galériánkra kattintva megtudhatod, hogy melyik hírességek azok, akik producerként sem utolsók!

Nézd meg a galériánkat - 10 kép
10 híresség, aki producerként is sikeres

A pozitív példák mellett sajnos akadnak szomorú sztorik is! A galériában megnézheted, ki milyen bizniszt vitt csődbe a hírneve ellenére:

Nézd meg a galériánkat - 8 kép
Sztárok, akiknek csődbe ment a válalkozása