A grófnő, aki férfiként élt: Vay Sándor író kalandos élete

Vay Sándor (született: Vay Sarolta Zsófia Lilla Róza Johanna grófnő) 1857. május 21-én látta meg a napvilágot Pesten. Gróf vajai és laskodi Vay László és micsinyei Beniczky Sarolta gyermekeként. Három testvére közül kettő meghalt, Krúdy Gyula írásaiból tudhattuk meg azt, hogy Saroltát az édesapja 12 éves koráig fiúnak nevelte - a szakemberek úgy vélik, hogy valószínűleg azért, mert vele szerette volna pótolni elhunyt elsőszülött fiát -, így többek közt nemcsak a vívás, de a lovaglás rejtelmeiben is egyre otthonosabban mozgott.

Idővel aztán nagyanyja egy drezdai leányiskolába küldte, ahol nem igazán tudott beilleszkedni, ez valahol kicsit sem meglepő annak fényében, hogy egészen addig fiúként élt és boldogult. Itt talált rá először a szerelem egy iskolatársa személyében, akivel aztán gondolt egyet és egy szép napon megszökött az intézményből, a nevelők persze gyorsan kapcsoltak és sikerült megcsípniük a fiatal gerlepárt a helyi vonatállomáson. Saroltát kicsapták az iskolából, ekkor már édesanyjához került, aki nehezen tudta feldolgozni azt, hogy lánya valójában fiúként él és létezik, és szebbnél szebb nőknek csapja a szelet. Például 23 éves volt, amikor kiszemelte magának Hegyes Mari színésznő és bár érzelmei nem találtak viszonzásra, egy párbajt mégis örömmel vívott a kiszemelt nő becsületéért. Mindeközben családja lassan elszegényedett, és bár akkoriban már egyre több művét publikáltak, sajnos az ebből befolyt pénz nem volt elég, ezért az egyetem elvégzése után újságírónak állt. Már tudósítóként jutott el 1883-ban a tiszaeszlári vérvádper tárgyalására Nyíregyházára, és itt egy színházi előadás során látta meg az akkor már ünnepelt színésznőt, Eszéki Emmát és szinte azonnal beleszeretett. Udvarolni kezdett a fiatal hölgynek, törekvéseit pedig oly módon siker koronázta, hogy Sarolta, azaz Vay Sándor meg is szöktette a lányt, Ausztriába menekültek, ahol egy álpap adta össze őket majd végül Budapesten telepedtek le.

A feleség felhagyott a színészettel, a férj pedig egyre sikeresebb író lett. Boldogságuk azonban mindössze hat évig tartott, ugyanis Sándor 1887-ben vadászni indult a Wörthi-tóhoz, ahol megismerkedett Engelhardt Mária tanítónővel, a találkozásból sűrű levelezés lett majd 1889-ben oltár elé is álltak. Az idill azonban az író eladósodásával véget is ért, egészen pontosan akkor, amikor apósától kölcsönkért, de visszaadni már nem tudta a pénzt, így jobb megoldás híján az átvertnek érzett rokon feljelentette őt, a vád pedig nem volt más mint az, hogy a veje igazából nő. Sándort letartóztatták, majd a családja egy osztrák szanatóriumba vitette, akkor és ott tett nyilatkozatáról jegyzőkönyv is készült: „Uraim, bölcs jogi tudósok, pszicho- és patológusok! Irányítsák maguk az én életemet; minden léptemet a szerelem vezette, minden tettemet ez indokolta – hisz Isten oltotta belém. Ha ő ilyennek teremtett és nem másnak, arról csak nem tehetek én, avagy a végzet kifürkészhetetlen utai ezek?”

A kezelés után íróként élt és férfiként élt továbbra is, így nem vetette meg a szabad szerelmet, a szivart és az éjszakai életet sem. Sokat utazott, majd az I. világháború miatt Svájcban ragadt, később tüdőgyulladást kapott és ott a luganói szanatóriumban érte a halál 1918. május 23-án. Élete során 10 kötetben adták ki műveit, és leginkább Krúdy Gyulának köszönhetjük azt, hogy emléke még mindig nem kopott ki a magyar irodalomtörténetből.

És ezt láttad már?