Szépség
Márciusi shoppinglista: 10 kihagyhatatlan darab, amit megéri beszerezni ebben a hónapban
Most már megéri kicsit bátrabban válogatni a tavasz legmenőbb trendjei között!
Az elmúlt hetekben volt már lehetőségünk arra, hogy pár trend és szett erejéig kis ízelítőt kapjunk az előttünk álló szezonból.
A már szokásos tavaszi textúra-, minta- és színorgia mellett természetesen pár régi kedvenc is előtérbe kerül. A divatházak továbbra is mindent megtesznek azért, hogy rendületlenül táplálják a retró lángját, így idén tovább erősödik a 2000-es évek körüli felhajtás, ami a szezon első mocorgásaiban, azaz a kiegészítőkben és a cargo nadrágokban érezhető már leginkább. Továbbá újult erővel csaphatnak majd bele a szettek nyújtotta lehetőségekbe a klasszikus hajszálcsíkos nadrágok és az összességében visszafogott, ám részleteiben egyre izgalmasabb szabásvilággal dolgozó blúzok is. És minden bizonnyal a cipőknek és a táskáknak is nagy szerepe lesz majd a slágertrendek alakulásában.
Szerencsére a tavasz már egyre biztosabban mutatja meg izgalmas oldalát a boltok polcain, így ha még mindig csak tervezgetnéd, hogy miket szereznél be szíved szerint, akkor most segítünk!
Kattints tovább és mutatunk is 10 olyan újdonságot, amire megéri lecsapni!
Még több shoppingtippre vágynál? Akkor ezt se hagyd ki!
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Ha ezt használod, akkor úgy lehet napbarnított arcbőröd, hogy közben nem kell félned a korai ráncoktól - íme a 7 legjobb önbarnító szérum!
Íme a legújabb szépségtrend: összegyűjtöttük a 10 legjobb önbarnító terméket! Ezekkel úgy élvezhetjük a napbarnított arcbőrt, hogy közben nem tesszük ki káros hatásoknak.
Meglepő fejezethez érkeztek az esküvői ruhatrendek: 2024-ben a szabadon hagyott keblek hódítanak
A mellek szabadsága újabb szinteket lépett és igazából meg sem állt az esküvői ruhákig.
6 rákellenes tavaszi zöldség: most van szezonjuk!
Már nem sokáig élvezhetjük a tavasz szépségeit, így érdemes még most jó sokat fogyasztani az idényzöldségekből. Az alábbiakban olyan tavaszi zöldségeket hoztunk, melyek nemcsak ízletesek és kiváló fogyókúrás alapanyagok, de bizony még rákellenesek is. Mutatjuk is, melyek ezek.
Sokkoló történetek: 10 híres történelmi alak, akit lelőttek
Borzasztó, mikor valaki kioltja egy másik ember életét. Az ismert emberek halála mindig nagyobb figyelmet kap, de ez teljesen érthető: most összegyűjtöttük azokat az eseteket, mikor lelőttek egy hírességet.
Magyar is van köztük! 10 európai úti cél, ami igazi rejtett gyöngyszem
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Neked milyen lépésekből áll a hajápolási rutinod? Biztos vagy benne, hogy eddig mindent jól csináltál? Cikkünkből megtudhatod!