Szépség
Híres meleg férfiak, akik egykor egy nőt vettek feleségül
A sztárvilágban mindig is voltak érdekes fordulatok!
Hollywood fénykorában még nem volt olyan magától értetődő dolog az, ha valaki másként szeretett, éppen ezért nagy volt a nyomás a meleg sztárokon. A róluk felépített, szépen fényezett, nyilvánosság elé tárt kép sokszor csak egy jól kinéző álca volt, amibe még úgyis belementek a homoszexuális hírességek, hogy közben a szívük mélyén tudták, hogy benne van a pakliban az is, hogy egész életüket egy hazugságban élik majd le.
A sztárkultusz akkor is nagyon erős lábakon állt, szexszimbólumok születtek, akikért nők milliói rajongtak világszerte, ebbe a ideába pedig nem fért bele egy picit sem az, hogy őszintén felvállalják igazi arcukat és érzéseiket, hiszen ez akár a karrierjükbe is kerülhetett volna. Éppen ezért a jól szervezkedő menedzsereknek köszönhetően megannyi olyan álházasság született, amiben a felek pontosan tudták azt, hogy a boldogító igenen a megélhetésük múlhat. Bár jó páran csak később jöttek rá arra, hogy saját nemükhöz vonzódnak, sokan viszont a hírnév miatt mentek bele egy teljesen életszagú színjátékba és úgy haltak meg, hogy titkukat magukkal vitték a sírba.
Kattints tovább és tudd meg, hogy mely ismert meleg férfiak voltak azok, akik egykoron nőt vettek feleségül!
Itt pedig még több cifra szerelmi történet!
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Életmód
10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk
Promóciók
Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!
Női cipők akciós áron - 10 csodálatos lábbeli, amit hihetetlen kedvezménnyel vehetsz most meg!
Van egy olyan érzésünk, hogy ezek között az akciós cipők között tuti, hogy ráakadsz az új kedvencedre!
4 híres filmes karakter, akinek a sorsa másképp alakult a könyvben, mint a filmben
Tudtad, hogy mi történt ezekkel a karakterekkel valójában?
Hitler ezért a romantikus filmért rajongott: avagy íme a történelem 12 legelítéltebb alakjának kedvenc filmjei
Igen meglepő ez a filmes lista! A történelem legelítéltebb alakjainak kedvenceit gyűjtöttük össze, amikért egyébként sok millión rajonganak!
14 filmes helyszín, amely turistacélpontnak is kiváló
Ráadásul nem is csak a rajongóknak mondanak valamit, hanem a hollywoodi szereptől elvonatkoztatva is gyönyörűek.
6 egzotikus gyümölcs, ami igazi vitaminbomba
Ha gyümölcsről van szó, mindenkinek a klasszikus téli kedvencek, így az alma, banán és a mandarin, illetve a nyári vitaminbombák, például az eper, a málna vagy az ananász jut eszébe. Pedig mégis mennyi olyan egzotikus másfajta gyümölcs van, ami bár kevésbé elterjedt és ismert, mégis valódi ízbomba, és igen jótékony hatású is lehet a szervezetre nézve!