Motorbalesetet szenvedett George Clooney, azonnal kórházba vitték

george clooney,baleset,karambol,ütközés,motor
Forrás: Getty Images
Utoljára frissült: 2018. július 10. 12:11
Szerző: Vivi

A színész jelenleg Szardíniában forgatja következő sorozatát, azonban ma reggel motorjával nekiütközött egy autónak. Azonnal kórházba vitték.

Ma reggel érkezett a hír, miszerint George Clooney motorbalesetet szenvedett Olaszországban, és azonnal kórházba kellett szállítani. A színész és felesége, Amal jelenleg Szardíniában töltenek pár hónapot, mivel a színész legújabb sorozatát az országban forgatja, amikor pedig motorral utazott Costa Corallinában, összeütközött egy autóval. A helyszínről napvilágot látott egy fotó, amin látszik, hogy a kocsi szélvédője megsérült, így nagy az esélye annak, hogy George Clooney a karambol során nekiesett az üvegnek.

A színész már kórházban van, és bár az állapotáról egyelőre nem árultak el sokat, annyit lehet tudni, hogy az első vizsgálatok szerint szerencsére nem érte komolyabb sérülés. Hogy ki volt a hibás az ütközés során, szintén nem derült még ki, de egy külföldi magazin szerint az autó váratlanul jelent meg a kanyarban, és George Clooney emiatt már nem tudott időben reagálni.

Reméljük, hogy nem esett komolyabb baja a színésznek, és hamar hazamehet a kórházból családjához!

Nézd meg a galériánkat> 4 kép
Ilyen nagyok már Amal és George Clooney ikrei
Tovább olvasok
Meztelenre vetkőzött a világ legkeresettebb modellje

A mostanában inkább a színészet felé kacsintgató Cara továbbra is elsődleges szakmájában a legtehetségesebb. Dehát pózolni is tudni kell.

Salma Hayek örökbe fogadott

A színésznő lehet, hogy szeretetéhséggel küzd, de inkább az a valószínű, hogy csodálatosan jó lelke van.

A legtöbb halállal járó plasztikai beavatkozás

Több, mint háromezren haltak már bele, az elmúlt öt évben mégis megduplázódott a beavatkozásra vállalkozók száma. Érdekes arány!

Mindenki, aki számít, a magyar tervezőnő kabátjában jár

A közösségi média világában a legfontosabb, hogy menő légy te is, ezért nem is húzzuk az időt, mutatjuk melyik az az ominózus darab.

Orlando Bloom mindenkinek ugyanolyan eljegyzési gyűrűt vesz

Katy Perry eljegyzési gyűrűje kísértetesien hasonlít arra a gyűrűre, amivel Orlando Miranda Kerrt kérte meg. Jaj.

Nem hiszed el, milyen olcsó Meghan Markle kedvenc szempillaspirálja!

A hercegné kedvenc szempillaspirálját te is bármikor megveheted, de a többi kedvencén is meg fogsz lepődni!

Óvodásokat tanítanak Tinderezni. Hát ez a nap is eljött…

Mikor jön el a nap, amikor a gyereknek is saját randi applikációjuk lesz? Reméljük soha. Persze ha Rebel Wilsonon múlik, akkor lehet, hogy hamarosan.

Tangában, tökéletes fenékkel pózol a modell

Azt már megszokhattuk, hogy a hölgy szeret sokat mutatni magából, de az még nekünk is meglepő volt, hogy egy szusszra hatszor mondta ki a mell szót.

17 éves lányért dobog a szíve!

Igaz, hogy ő már négyszeres apuka és elvált, de minden szabadidejét arra fordítja, hogy boldoggá tegye a nőket.

Kardashianék nagy lépésre szánták el magukat

Mi ez, ha nem családi összetartás? Először mindenki egyformára sminkelte magát, most meg ugyanolyan lett a séró.

Az Instyle magazin új főszerkesztője, Ribánszky Ágota

A magazin új crossplatform főszerkesztőt kapott. Hosszú távú céljairól és a lap további irányáról itt olvashatsz.

A világ 5 leggazdagabb özvegye

Vajon mire költik a vagyonukat ezek a gazdag özvegyek? Tovább gyarapítják vagy elherdálják?

Dögös ruhák hétvégére kevesebb, mint 5000 forintból

Egy nő mindig talál indokot arra, miért szerezzen be egy új ruhát. Igen ám, de a legjobb úgy vásárolni, ha közben keveset költünk.

Ezért nem viselem a jegygyűrűmet

Az anyám kiakadt, a családom többi része fel sem tudja fogni hogy lehet, a barátnőim meg komplett hülyének néznek. Mindezt egy gyűrű miatt.

Elsöprő siker! NANUSHKA bemutatója New Yorkban

Nanushka harmadik alkalommal mutatta be kollekcióját a New York-i Fashion Weeken. Most debütált első férfiaknak szánt kollekciója is. Egyszerűen Imádjuk.

A diétás üdítők növelik a szívroham kockázatát?

Ne már! Végeztek egy kutatást az elhízás és a diétás üdítő kapcsolatáról. Ennek pedig aggasztó eredménye lett.

Bentley-ben telefonálni a rendőrök előtt? Ejnye!

A sztárt még bíróság elé is állíthatják, amiért vezetés közben csevegett.

Epres Panni tudta, hogy Benedek Tibor lesz az igazi

Sportolóanyuka, sportolófeleség, akinek is lételeme a sport. Epres Panni elárulta, mit gondol a modellszakma jövőjéről és a szépség átalakulásáról.

Ezeket az esküvői képeket még tuti nem láttad

Ha a celebek házasságot kötnek, féltve óvják a ceremónia eseményeit a nagyközönségtől. Most azonban napvilágra került nlhány gyönyörű fotó.

Széttette a lábát

Miley Cyrus kinek szexizne, ha nem a férjének. Ez alól persze kivételek a koncertek.

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem