Gianni Versace egykori olasz divatpápa nevét mindenki ismeri, ha máshonnan nem, a ma is a divatipar meghatározó szereplőjének számító családi cégről. A 20. század második felének egyik legszínesebb és legtehetségesebb divattervezőjének élete mindössze 50 évesen ért véget, mikor 1997 egyik szokásos reggeli sétájáról hazatérve Miami Beach-i villája bejárta előtt kétszer fejbe lőtte egy Andrew Cunanan nevű ámokfutó. Cunanan röviddel ezután öngyilkos lett, és a rendőrségi jelentés szerint ugyanazzal a fegyverrel ölte meg magát, ami Gianni halálát okozta, indoka pedig a mai napig tisztázatlan, ahogy az is, hogy egyáltalán a két férfi ismerte-e korábban egymást. Gianni előtt Cunanannak egyébként már 4 másik áldozata is volt, motivációja mellett pedig az is máig kérdéses, hogyan tudott egyáltalán szabad lábon maradni az első négy gyilkossága után.
10 sokkoló történet a divatvilág történetéből
Divatklasszikusok sorozatunkban a divattörténelem legikonikusabb darabjait és történeteit mutatjuk be neked. A mai cikk főszereplője Coco Chanel híres 2.55-ös táskája.7 kedvenc akciófilmünk, ahol a nőké a főszerep: meghódították a férfias műfajt
Az akciófilmet nem kifejezetten tartják női műfajnak. A zsáner mindig inkább a hímek felségterületének számított, sokáig csak a férfinemből kerültek ki azok a hősök, akik száguldottak, ugrottak, gurultak, verekedtek és lövöldöztek első vagy többedik vérig, megmentve ezzel a párjukat, a családjukat, esetleg az egész világot.
7 hihetetlenül gyakori tápanyag- és vitaminhiány: a B12 hiányától sokan szenvednek, lehet, hogy nem is tudnak róla!
Bár a legtöbb alapvető tápanyagot a kiegyensúlyozott étrend fogyasztása segítségével be tudjuk juttatni a szervezetünkbe, a nyugati étrendből hiányzik néhány rendkívül fontos tápanyag és ásványi anyag. Mutatjuk, mely tápanyaghiányok a leggyakoribbak!
Demencia tünete lehet, ha így étkezel: 7 jel, ami a retteget kórra utalhat
Alapvetően a legrettegettebb betegségtípus az időskori memóriavesztés. Ennek egy formája a frontotemporális demencia, melynek jellemzője az olykor egészen megszállott, ismétlődő viselkedés, ez pedig egy friss kutatás szerint sok esetben elsősorban az étkezési szokásokban jelenik meg.