1
/
6
forrás: Kevin Mazur/Getty Images
Amy Schumer és Chris Fischer
Amy Schumer elismeri, hogy fia, Gene Attell Fischer közel egy éves volt, amikor férjével, Chris Fischerrel úgy döntöttek, megváltoztatják a nevét. A döntés azért született meg, mert a pár rájött, hogy az első és a középső neve együtt úgy hangzik, mintha azt mondanánk, hogy "genitális" (Gene Attell). Az új név csak a középső keresztnevet érintette, így a kicsi teljes neve már Gene David Fischer.
Sztárok, akik megváltoztatták gyermekük nevét
A lesifotósok megint jókor voltak jó helyen.7 kedvenc akciófilmünk, ahol a nőké a főszerep: meghódították a férfias műfajt
Az akciófilmet nem kifejezetten tartják női műfajnak. A zsáner mindig inkább a hímek felségterületének számított, sokáig csak a férfinemből kerültek ki azok a hősök, akik száguldottak, ugrottak, gurultak, verekedtek és lövöldöztek első vagy többedik vérig, megmentve ezzel a párjukat, a családjukat, esetleg az egész világot.