Promóciók
Jennifer Lawrence és férje először randizott a babájuk születése óta: nagyon csinos volt az újdonsült anyuka



Promóciók
Engedd szabadjára a benned élő istennőt!

Promóciók
Ünnepeld velünk a szépséget! - Prix de Beauté - A szépség nagydíja 2023
A lesifotósok megint jókor voltak jó helyen.
Jennifer Lawrence eddig nem regisztrált a közösségi oldalakra, így ő nem tartozik azok közé a sztárok közé, akiknek végigkövethetjük az életét az Instán és a Twitteren keresztül. Épp ezért arról is csak utólag értesültünk, hogy februárban életet adott első gyermekének, akinek azóta még a neve, sőt a neme sem derült ki.
A lesifotósok azonban nem tétlenkednek, és néha lencsevégre kapják a sztárt, így nem maradunk le teljesen Jennifer hétköznapjairól. Márciusban meg is érkeztek az első fotók a sztárról azután, hogy életet adott babájának, ezeket itt találod:
Most pedig még ennél is izgalmasabb fotósorozat készült Jenniferről és férjéről, Cooke Maroney-ről, akik először randiztak újra kettesben a kicsi születése óta, ami óta három hónap telt el.
A 31 éves sztár a romantikus vacsorára egy hosszú szürke ruhában, egy szintén hosszú kardigánban érkezett, amit egy magas sarkú szandállal és egy fehér gyöngysorral egészített ki. Természetesen a jegygyűrűje is ott ragyogott az ujján, és egy Hermés táskát szorongatott a kezében, miközben a fiatal rajongók között próbált eljutni az étterem bejáratáig. Jennifer haja is jócskán megnőtt az utóbbi időben, szőke tincseit kiengedve érkezett a randira.
Még több fotót a fenti Insta-galériában találsz!
És ezt olvastad már?
A JOY magazin írása.

Promóciók
Life is a Celebration - Ünnepeld a hétköznapi pillanatokat is!

Promóciók
Az amerikai sportmárka, a Gant bemutatja új férfi illatát - Lepd meg vele kedvesed!

Szépség
8 ajándékötlet karácsonyra, amitől minden beauty rajongónak eláll a lélegzete

Promóciók
Engedd szabadjára a benned élő istennőt!

Promóciók
Ünnepeld velünk a szépséget! - Prix de Beauté - A szépség nagydíja 2023
Fegyveres rablás, szerelemféltés: 10 sztár, akinek szülei gyilkosság áldozatai lettek
A sztárok életében is vannak olyan fejezetek, amikről karrierjük során tényleg csak pár interjúban hajlandók mesélni - és ez valahol teljesen érthető.
Láttad már? Ilyen szép nő volt fiatalon a Titanic idős Rose-át alakító Gloria Stuart - fotók
Gloria Stuart angol-amerikai csillagot a legtöbben az 1997-es Titanicból ismerik, mint az idős Rose-t megformáló színésznő, pedig a 2010-ben elhunyt tehetség ennél sokkal többet tett le az asztalra élete során.
Téli sorozat-bakancslista: 8 széria, ami a 2023/24-es téli időszakban érkezik a streaming szolgáltatóknál
Az biztos, hogy nem fogunk unatkozni a téli időszakban.
A vérfertőzés átka! Avagy különös testi és lelki betegségek, amikkel a királyi családok tagjai éltek
A királyi családokat sem kerülték el a különleges betegségek.
Hollywood legszebb sztárpárjai, akik között nagy a korkülönbség, de ők fittyet hánynak mások véleményére
Sok ember szkeptikus a szerelmesek közötti nagy korkülönbséggel, hiszen minden életkorban más dolgok hajtják és motiválják az embert akár az életét, akár a terveit tekintve.
Egy szett a hét minden napjára: Avagy 31 szuper decemberi outfitötlet, amit megéri lemásolnod
Decemberben már olyan outfitötletek is beleférhetnek, amiknek eddig még egy százaléknyi esélyt sem adtál!