A szépséges fiatal modell Cindy Crawford lányaként látta meg a napvilágot, így már akkor sejteni lehetett, hogy fényes jövő előtt áll. Még csak 20 éves, de kiköpött édesanyja, akiért kapkodnak a legnagyobb márkák. Több Fashion Week-en is végig vonult már a kifutón, ám ő nemcsak modellként akart magának hírnevet. A tehetséges Kaia az American Horror Story című sorozat legutóbbi évadában mutatta meg, hogy színészi tehetségből sincs híján. Sőt, nagy vágya, hogy a legnagyobb színésznők közé kerüljön, amire eddigi alakítása alapján elég nagy az esély.
Sztárcsemeték, akik már most nagyobb hírnévre tettek szert, mint híres szüleik
Minden szülő életében eljön a pillanat, amikor el kell engednie szeretett csemetéje kezét, hogy az a saját lábára állva induljon el felfedezni a világot, valamint, hogy saját tapasztalatokat szerezzen.6 egészséges szokás, melynek segítségével felgyorsíthatod az anyagcserédet 40 felett is
Az idő előrehaladtával az anyagcsere folyamatai lelassulnak, ennek köszönhetően szinte észrevétlenül kúsznak fel a felesleges kilók. Azonban elhoztunk néhány olyan, mindennapokba beépíthető szokást, melyek segítségével felgyorsíthatod az anyagcsere-működésedet, és megszabadulhatsz a plusz kilóktól. Mutatjuk is, melyek ezek!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!
6 egzotikus gyümölcs, ami igazi vitaminbomba
Ha gyümölcsről van szó, mindenkinek a klasszikus téli kedvencek, így az alma, banán és a mandarin, illetve a nyári vitaminbombák, például az eper, a málna vagy az ananász jut eszébe. Pedig mégis mennyi olyan egzotikus másfajta gyümölcs van, ami bár kevésbé elterjedt és ismert, mégis valódi ízbomba, és igen jótékony hatású is lehet a szervezetre nézve!